Miért nyerők az angyalok?

 2011.04.21. 11:15

Angyalok? Csodák? Zöldség. Vegytiszta spenót az egész, ha "afféle" angyalokra és "afféle" csodákra gondolsz. De mi van az „effélékkel”? Ott máris másképp fest a dolog. Vegyük például a… mit is szoktak mondani ilyenkor a netes körüzenetben szerteküldött ppt-bemutatók? „Csoda és ajándék minden egyes nap, a kisbabák mosolya, ha a kutyád örömmel szalad eléd.” (Közben naplementés, kiscicás, virágos képek mennek a háttérben, sőt, ha idejekorán nem kapcsolja ki az ember a hangszórót, még valami Richard Clayderman-etűd is befigyelhet.) Ó, nem, ez nem csoda. Ez csak átverés.
Tényleg csoda és ajándék minden nap? Ugyan! Tegyük szívünkre a kezünket: hány igazán csodás napunk van egy évben? Aki azt mondja, hogy 365 (plusz szökőnap), az vagy gyengeelméjű, vagy hazug. Más opció nincs. Mégis, kit akar becsapni?! Mindnyájan tudjuk, hogy az élet értékét éppen az adja, hogy néha hullámvölgyekben vagyunk, de fel tudunk tápászkodni, és nekivágunk a hullámhegyeknek. Attól érezzük emlékezetesnek a csodás napjainkat, mert nem mindegyik napunk méltó erre a titulusra. Továbbmegyek: a kisbabák mosolya nyilván nagyon édes (mert nem illik rájuk mást mondani). Főleg akkor csodás, ha a csöppség hat órás nonstop bömbölés után vigyorodik el, miután a család idegrendszere cafatokban lóg. Ami meg a kutyánkat illeti: néha a hátunk közepére kívánjuk az a csodás hűségét és fene nagy ragaszkodását, mikor sáros lábbal ránk ugrik és képen nyal a kutyakeksztől bűzlő szájával. Nem, aki mindenben csodát lát, az voltaképpen semmiben nem lát csodát. (Nesze neked, pozitív gondolkodás!) Akkor mégis, hol laknak az angyalok? És vannak egyáltalán csodák?
Az angyalok természetesen a mennyeknek országában lakoznak, ahol kolbászból van a kerítés, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal, ám mivel ez az örökélet, ezért csak „boldogan él”. És pont. Azt is tudjuk a templomfreskók és egyéb festmények hiteles tanulságaként, hogy az angyaloknak szárnyuk van, fehér ruhában járnak, és mivel javarészt repkednek, nem hordanak sem cipőt, sem zoknit, a hajuk meg rendszerint kellemesen hullámos, félhosszú és aranyszőke. Ez persze nem kőbe vésett ismeret, már hogyan is lenne az, hiszen a hatezer évvel ezelőtti sumér elképzelésekre támaszkodnak az információink. Az első angyalábrázolás még fenséges, szárnyas figuraként képzelte el az égi hírnököt, aki az élet vizéből töltött a király serlegébe. A szárnyak nem változtak az óta sem, habár a kövér, felhőn könyöklő, pucér kis puttók vajmi kevéssé fenségesek, nem is beszélve a glitteres-flitteres karácsonyi szörnyszülöttekről, melyektől minden jobb érzésű emberből tüstént előbújik a Grincs. Egy szó, mint száz: az emberiség gondolatait mindig foglalkoztatták az angyalok. A kisgyerekek karácsonykor az angyalhozta ajándékok után ácsingóznak; a felnőttek serege becézi „angyalkámnak” a másikat; sok-sok Angéla szaladgál a világon, akik szintén az angeloszokról, azaz „égi küldöttekről” kapták nevüket; a Hősök terén angyal tartja a frontot, jelezvén a turistabuszoknak, hogy itt van a világ közepe – legalább is nekünk, magyaroknak. Szóval angyalok laknak itt is, ott is. De miért izgatnak minket ennyire ezek a szárnyas jószágok több mint hatezer esztendeje? Miért van az, hogy az őrzőangyalban számos amúgy ateista ember is hisz, de legalább is elmond egy fohászt hozzá, ha sötét és kietlen útszakaszon jár éjszaka? Miért van az, hogy akik karácsonykor Jézuskát száműzik a szokásaik közül, azért egy Mennyből az angyalt mégis megeresztenek a karácsonyfa alatt? Miért van az, hogy számos vallás és mítosz jött-ment, de az angyal makacsul tartja kivívott pontszerző pozícióját a köztudatban? Ha nem is feltétlenül teológiai fogalomként, de motívumként egészen biztosan… Miért nem, mondjuk, műanyag Zeuszok lógnak a kamionok meztelen nős szélvédői fölött; miért nem Gilgamesnek becézik a nagymamák az unokáikat, ha dédelgetni akarják őket; miért van az, hogy még a hableányokat is orrhosszal lekörözték a népszerűség tekintetében a mennyei hírnökök?
Két oka is van a mindent felülmúló sikerszériának. Az egyik kétség kívül az, hogy az angyalok aranyosak. Kivéve, amikor nem. Na, ez a második ok… Kezdjük az aranyossággal! Az angyalok – minden híreszteléssel ellentétben – láthatatlan jószágok, legalább is a tudomány mai állása szerint. Feltéve, ha egyáltalán léteznek, de ezt a kérdést ne feszegessük. A fikció és a hit vékony határmezsgyéjén járva játsszunk olyat, hogy léteznek. Mert ugyebár, amit nem látunk, az nem biztos, hogy nincs is. Én például egyetlen vitaminmolekulát sem láttam még a saját szememmel, de persze attól még biztosan ott vannak a karfiolban, a káposztában, sőt, még a karalábéban is, azaz minden büdös k-betűs és egyéb zöldségben. Szóval valószínűleg ott lapulnak. Az okosok legalább is ezt állítják. Én ugyan nem láttam, de elhiszem nekik. Vagy inkább adok egy esélyt arra, hogy tényleg ott laknak azok a vitaminok. Engem nem zavarnak különösképpen, szóval maradhatnak ott, ahol vannak, ha meg nincsenek, hát nem nagy ügy, úgysem szeretem a káposztát. Persze a gyümölcsök is tele vannak vitaminnal, azok meg a kedvenceim, tehát két legyet ütök egy csapásra, mikor almát, banánt vagy kivit majszolok. Ha ugyan hihetünk a vitaminokban… Abban viszont mindnyájan egyetértünk: noha nem látjuk őket, sőt, egyes megátalkodottak szerint csak humbugok, de azért a vitaminok mégis jók, kedvesek, hasznosak. Akárcsak az angyalok. A vitaminok nem dirigálnak, nem küldenek el a pokolba, nem frusztrálnak minket. Pont, mint az angyalok. Mert az az igazság, hogy nagyon elegünk van azokból, akik megmondják, mit kell tennünk: ezért állnak sokan hadilábon a vallással is. De az angyalok mások. Ők a fullservice. A segítségük ingyenes és feltétlen: nem kérnek „majd egy szívességet cserébe”, mint Pelikán elvtárstól a nagykutyák a Tanú című filmben. Az ilyen lényeket, akár léteznek, akár nem, szívesen vesszük a tudatunk peremén. Olyanok, mint a vitaminok, ezért nem estek áldozatul az évszázadoknak. Hát van valaki, aki a sutba vágna egy jóságos, befolyásos mentort, aki a légynek sem tud ártani?
Mondom: kivételek mindig vannak. Mert mi a helyzet akkor, ha egy befolyásos mentornak elege lesz abból, hogy ott toporog a ranglétrán, és feljebb akar törni? Igazgatótanácsi tagból tulajdonossá akar avanzsálni, s ilyenkor elfelejti a beosztottak pátyolgatását, s fejjel megy neki a falnak, avagy a karrierharcnak. Dereng már? Igen, az angyalokban az az izgalmas, hogy vannak köztük bukottak is. Kis karrieristák, akiket a főnökség nemhogy nem léptetett elő, de le is fokozott, így mérgüket a beosztottakon élik ki. Olyan emberi dolog ez, mint amilyen angyali… A bukott angyalok – vagy ördögök – szintén slágerfigurák, hiszen a gonoszságot és a mindennapi galádságadagot mindannyian a saját bőrünkön érezzük. Sőt, hogy őszinték legyünk: nemcsak mások viselkedésében érjük tetten hol a krampuszt, hol magát Lucifert, de ott találjuk saját magunkban is, ha őszinték vagyunk.
Ha valaki ettől elkettyent volna, ne tegye. Jó hír: az ördögök mellett bennünk laknak az angyalok is. Azért van szárnyuk, mert felfelé szárnyalnak, magasba emelnek, és hullámhegy felé repülnek velünk. Ha nem adjuk fel, ha csak azért is erőt veszünk magunkon, ha csak szimplán engedelmeskedünk a bennünk lakó szárnyak sürgető késztetésének, akkor mindnyájan megtanulhatunk repülni. Az emberek pedig azt fogják mondani: „nahát, milyen angyali teremtés!” Persze az is lehet, hogy a krampuszt eresztjük hosszú pórázra, aminek szokás szerint szörnyű elszemtelenedés a vége, minket pedig nem kisangyaloknak, hanem ördögöknek, becenevünkön „dögöknek” fognak hívni az ismerőseink.
Mindenki maga választ. Én azt mondom: szárnyakra fel! (De azért néha sétáltasd meg a kiskrampuszt is...)


 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr262844566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arwen72 2011.05.11. 15:40:10

Hm jelezném,hogy szólnék én hozzá szívesen....
Ma egyébként aféle krampuszos napom volt.
Egész egyszerűen nem tudott senki a kedvemre tenni.
Persze a"beolvasás" után nagy békülések.
Csak eddigre a család idegrendszere romokba dőlt.
No mindegy néha elkerülhetetlen..............

Arwen72 2011.05.11. 15:40:17

Hm szerintem mindenkiben ott lapul az angyalka de jóadag krampusz is.
A könyvet csak ajánlani tudom hitevesztett napokra.
Nen szabad színészkedni néha igenis el kell ereszteni a krampuszt is!
Persze ez mindig kényes helyzetgakorlat:)
süti beállítások módosítása