Hogy miért? Ébresztő! Van, aki őt ne szeretné? A cuki, öreg, pocakos bácsikát, aki mindig tudja, kinek mivel okozhatna örömet… Ráadásul a lappföldi kirendeltség teljesen önellátó ajándék-manufaktúrát visz. Róla ugyan senki sem feltételezné, hogy elmutyizza az adóforintokat, viszont azzal is tisztába vagyunk: aki megérdemli, azt bizony elfenekeli a virgácsával. Ráadásul karácsonykor sem szúrja ki a szemünket holmi felesleges vacakkal. Ő az, aki a tökéletes ajándékok letéteményese. Magyarán: a Mikulás ideális jelölt lenne a miniszterelnöki posztra…

Aki olvasta az Életmentő zsebbarátnő című könyvet, annak nem lesz ismeretlen a téma: igen, az ajándékokról lesz most szó. Ha már kaptál használhatatlan, ostoba, giccses vagy elképesztően smucig ajándékot, biztosan tudod, miről beszélek. Vagy ha kezedbe nyomtak valaha is méregdrága, ám totálisan felesleges vackot, s Neked eszelős hálálkodást kellett tettetned, miközben a másik hajára kented volna a lelketlen kacatot, akkor ismered az ajándék-parát.

Aki azt hiszi, ajándék-ellenes vagyok, az súlyosan téved. Imádom az ajándékokat! Főleg, ha én lephetek vele meg másokat. Tulajdonképpen sokkal jobb adni, mint kapni, akár pofonról, akár meglepetésről van szó. Szerintem én született Mikulás vagyok (de nem akarok miniszterelnök lenni!). Különben is: hiányzik a puttonyom, és ritkán szoktam virgáccsal elnáspángolni a komisz kölkök hátsóját. Éppen ezért figyelem értetlenül, ha az emberek mázsás súlyként élik meg az ajándékozás édes terhét. Mi ebben a nehéz?


Hát, nagyon is sok minden. Kezdjük azzal, hogy ha a barátnőnknek nyolcvanhat formatervezett, cuki kis parfümös üvegcséje van, akkor persze vehetünk neki egy nyolcvanhetediket is, de minek? Úgyis csak azt a jól bevált dezodort használja… Vagy ott van a bátyánk azzal a borzalmas „vicces nyakkendőket gyűjtök” – mániájával… A barátnője, a kollégái, de még a szüleink is elárasztják gumimacis, supermanes vagy spongyabobos rettenetekkel; kizárt, hogy őszintén tudna örülni annak, ha tőlünk is kap egy borzadályt.
Az a baj, hogy lassan mindenkinek megvan mindene. Sőt, kicsit túlságosan is sok néha a jóból. Igazán nehéz jó ajándékot kitalálni azoknak, akik, mondjuk, nem kárpátaljai éhező gyerekek. Márpedig a legtöbb barátunk és ismerősünk nem az. Nincs szükségük létfontosságú dolgokra, s mi ezért sokszor hajlamosak vagyunk lényegtelen és szükségtelen kacatokkal gyarapítani az amúgy is bőséges limlom-lerakatukat. Sebaj, ők ugyanezt csinálják velünk!

Van egy bűbájos (egyben szarkasztikus) kis írása Molnár Ferencnek arról, hogyan is kell karácsonyi ajándékokat vásárolni. Szükség lesz mentolos szájvízre, Dianás cukorkára, egy skatulya szivarra és más efféle badarságokra, melyeknek az útját szépen kitotózza a főhős… Például, ha Spónicer bácsi kap egy skatulya szivart, azt tovább fogja ajándékozni a Steineréknek. Azok átpasszolják majd Linzer Dudinak a Dianás cukorkákért cserébe, addig-addig, mígnem a skatulya szivar visszatér a feladóhoz, akinek így semmit sem kell költenie ajándékokra. Ugye ismerős? Hányszor kapunk olyan mütyüröket, melyeket kapásból behajítunk az „továbbadandó” feliratú ládikába? (Noha tagadhatatlan: környezetbarát megoldás ez a fajta újrahasznosítás.)

Aztán ott vannak a Dizájn Centerbe való elmeroggyant dolgok, melyeket a legnagyobb jóindulattal sem lehet „ajándéknak” nevezni. Egyszer például kaptam két doboz szemránckrémet. Kecskevajból. Lejárt szavatossággal. Húsz éves koromban. No comment. Persze ugyanilyen gyalázatos ötlet volt az a mályvaszínű, cérnából horgolt nagyi-mellény is, amit az egyik tanítványom édesanyja ajándékozott nekem. Azt hiszem, nagyon utálhatott a kölök… Kaptam már kicsorbult kamu-kínai vázát és egy kistáskát, aminek a zsebében óvszer volt. (Ami nem célzás akart lenni, csak éppen bizonyíték arra, hogy egy használt darabot passzolt tovább az illető. Mármint szerencsére nem az óvszer volt használt, csak a táska…)
Akik ismernek, tudják, hogy gyűjtöm a baglyokat. Nem az igazi, huhogó, szárnyas-tollas jószágokat, csak az apró csetreszeket. Nos, valaki meglepett egy fél méteres, műanyagból öntött, zombitekintetű uhuval, amitől minden éjszaka sikítófrászt kaptam. (Míg egy lomtalanítás során el nem szárnyalt szegény a melegebb égtájak felé.)
Biztosan mindenkinek tucatjával vannak hasonló történetei.

Miért van az, hogy nem is olyan könnyű ajándékokat adni? Talán mert minden a méricskélésről szól. Belefér-e még a költségvetésünkbe egy igazán testre szabott ajándék, vagy spóroljunk a nagymamánkon, és idén adjunk neki egy doboz bonbont, amit még Mikulásra kaptunk? Vagy írjunk kívánságlistát? De az olyan, mintha egy megrendelőlevelet töltenénk ki valamelyik futárszolgálatnál… Praktikus, de valahogy mégsem olyan, mint hajdan, zsenge ifjúkorunkban az angyalkalevelek voltak.

Nálunk ugyanis minden advent azzal kezdődött, hogy komoly fejtörések közepette megfogalmaztuk nagy, ákombákom betűkkel, mit is szeretnénk karácsonyra. „Kedves Angyalkák! Idén is szeretnénk ajándékokat kérni Tőletek, ha lehetséges. Cserében megígérjük, hogy jók leszünk… blablabla.” Persze a gondos szülői irányítás féket vetett az irreális követeléseknek. (Például határozottan megakadályozták, hogy az öcsém élő tigrist kérjen, sőt, még a kiskutya ellen is vétót emeltek.)
Manapság már nincsenek angyalkalevelek, és csak abban reménykedem, hogy a szeretteim kitalálják a szívem vágyát. (Na jó: néha súgni szoktam. Most például megsúgom, hogy a legjobban annak örülnék, ha tudnék repülni. Vagy értenék az állatok nyelvén. Vagy eltűnnének a nagy, olimpiai ötkarikák a szemem alól. Szerintem egyik kívánságom sem teljesíthető.)

Erről ennyit. Vajon az angyal-levelek és kívánságlisták helyett van-e más választásunk? Igen: ha elegünk van a taposómalomból, a plázapankrációból, a folytonos költekezésből és az elüzletiesedett giccsmikulásokból, itt az ideje a rendszerváltásnak. A Magyar Mikulás Párt programja a következő:

Voltaképpen nem tárgyakra van szükségünk. Azok csak szimbólumok. Az odafigyelésnek, vagy a lelketlenségnek a jelképei. A Zsebbarátnő indítványozza, hogy a jövőben keveset adjunk, de az legyen bombasztikus ötlet. Mondjak egy példát? Az egyik barátnőm megemlítette, hogy titokban mindig arról álmodozott, hogy valakinek a képébe vághasson egy habos tortát. A születésnapjára vettünk neki három oroszkrémtortát, és hatalmas sütidobálást rendeztünk a hátsó udvaron. Esküszöm, sosem fogja elfelejteni ezt a meglepetést.
Továbbá pártom – hatalomra kerülés esetén – betiltaná, hogy leértékelt és tonnaszámra piacra szórt akciós (kínai) árukkal szúrjuk ki szeretteink szemét. Ugyanis kinek kell a szemét? Helyette igenis szabad saját készítésű apróságokat, „gyere hozzánk vacsorázni”-kuponokat és szívhez szóló leveleket írni.
Egyébként is: a Mikulás Párt fontolgatja, hogy bevezeti a finn-modellt. Arrafelé ugyanis szokásban van, hogy háromféle ajándékkal lepjék meg egymást az emberek. Adhatunk kemény csomagot vagy puhát, netán laposat. Hogy ez furcsa? Naná. De várd ki a végét! A kemény csomag képviseli a kultúrát: vagyis könyvet, CD-t DVD-t rejt a csomagolópapír, (amit természetesen gondosan kisimítva az ágyneműtartó mélyére tesznek a környezettudatos északi testvérek, s nem esnek neki a papírnak, mint bolond az anyjának.) A puha csomag mindenféle cicomát tartalmaz: sapkát, sálat, selyemkimonót. Szóval csupa olyasmit, amit magunkra aggathatunk. Végül a lapos csomagban valami igazán személyes lapul. Egy vers, amit csakis a másiknak választottunk ki egy antológiából. Egy fénykép valamelyik közös nyaralásról. Netán levél, amiben megköszönjük a másiknak azt, hogy olyan, amilyen.

Ezek után nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a Mikulás érti a csíziót. Ha bárkiben kétség merülne fel, karácsony éjszakáján készítsen ki némi csokis kekszet és egy pohár tejet, és lesse a kéménykürtőt. Vagy nálunk az angyalok szokták a meglepetéseket hozni? Sebaj! Akkor figyeljük meg az ő munkájukat! Akárhogyan is: van mit tanulnunk.
Ezért aztán biztos vagyok abban: a Mikulás tökéletes vezetője lenne kicsiny hazánknak. Egyetlen Mikulás-ciklus alatt megtanulnánk mosolyogni és hinni a csodákban. Nem is lenne rossz, ugye?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr111583594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AmyEvans 2009.12.09. 10:47:36

Kíváncsi lennék,hogy a mikulás-kormányban a krampuszok milyen szerepet töletnének be..
Amúgy kiskoromban nálunk volt levéleírás-csak mi Jézuskának címeztük. Az én ajándékom egyszerű: saját készítés,és ha befuccsol a kreativitásom,akkor készítek egy cetlit,például így: Kedves xy! Boldog Karácsonyt! E kupon feljogosít több órányi felejthetetlen beszélgetésre velem. Szeretettel.->Aki ezen nem kezd el röhögni,az nem érdemel ajándékot. :D

Arwen72 2009.12.09. 10:47:49

Szerintem nem caak lappföldön van tökéletes
ajándékozóIsmerek párat bár tény két kezemen bőven meg tudom őket számolni.:)
Igyekszem hozzájuk felnőni.

Cukota 2009.12.09. 21:17:43

Lányok, a krampuszok köztünk vannak, nem kell azon töprengeni, mit tennének, ha... Nézzetek körül: ünnepet rontanak! Nekem már volt olyan, hogy egy undok kollégám lesajnálta a karira kapott karkötőmet, amire annyira büszke voltam. :-(

Arwen72 2009.12.09. 21:17:44

jut eszembe beszélgetés.
Olyat is ismerek aki imád ajándékot adni de sosem karácsonykor.
Meg olyat is akinek a szó,hogy ajándék nem sokat mond csak éppen ad ad és ad és mindig magából és mindig a legjobbkor.

AmyEvans 2009.12.11. 16:27:41

@Cukota: Elég nagy krampusz,az biztos.Bár szerintem csak irigykedett. :)

Arwen72 2009.12.14. 16:11:31

Cukota az ilyen krampusznak egy ellenszere van lapozz egyet és kész!
Ha foglalkozol vele csak rosszabb.

zsebbaratno 2009.12.15. 16:27:40

Pontosan, hölgyeim! Rosszindulatú ünneprontók mindig lesznek. Tudjátok, mivel foghatjuk ki a szelet a vitorlájukból? Ha levegőnek nézzük őket. Az az egyetlen ellenszere a komisz embereknek, ha mosolyogva odébbállunk. Szóval vagy hívjátok a krampuszokat ezekben az esetekben, vagy lépjetek le elegánsan.

Arwen72 2009.12.18. 13:46:57

Idén egy barátomnak egyforintos címletű Vuk a nevető kisrókás bélyeget adtam Mikulásra.
Nagymama padlása rejtegette eme kincset.
Az illető szinte könnyekig meghatódott.
Igaz vadőr és nem informatikus mondjuk.
süti beállítások módosítása