Akinek a Big Brotherről egy valóságshow jut eszébe, az húzza le magát, de gyorsan! Akinek egy film ugrik be, az már nem is rossz eredmény, de természetesen a legmélyebb merítés mégis azoké, akik tudják: Orwell 1984 című könyvéről beszélünk. Aki még olvasta is a szóban forgó ellenutópiát, az előtt emelem kalapom. (A nem létezőt.) De hogy a Nagy Testvér tényleg figyel-e minket, ahhoz nem árt átgondolni a világunkat. (A létezőt.)
Te melyik embertípusba tartozol? Aki megérzi, ha bámulják, vagy aki halálos nyugalommal bambul ki a busz ablakán még akkor is, ha három tagbaszakadt maffiózó pécézte is ki magának? Ha még attól is összerezzensz, ha megszólal a mobilod, akkor bizony nem tartozol a kötélidegzetűek közé, ám az sem nyerő, ha hajlamos vagy egykedvűen átmasírozni a rohammentő előtt. Egyszóval vannak köztünk hiperszenzitívek (és nem, ez nem egy arcápoló reklámja), de akadnak igazi blazírtak is. Ha valakit észrevétlenül próbálsz mustrálni, de ő zavartan forgolódni kezd, akkor nincs mese: egy mimózát fogtál ki. Mikor viszont hiába fixírozod a pincért, mikor fizetni szeretnél egy bárban, akkor nyilvánvalóan vagy egy túlhajszolt munkaerővel, vagy egy jégcsappal futottál össze. A mimózák hajlamosak összeesküvés-elméleteket koholni, s azon töprengeni, vajon miért is rossz ez a világ. (Vagy netán miért is olyan jó – de a legtöbb emberben ez a lehetőség csak néhány pohár tömény alkohol legurítása, esetleg pár doboz csokoládé behabzsolása után szokott felvetődni.) Aki jégcsap, az csak legyint minderre: ugyan már, kit érdekelne, kinek írok leveleket, hol vásárolok, vagy melyik portálra kattanok rá?

Hogy hol az igazság? Odaát…

De azért ideát is van min eltöprengeni. Vajon tényleg figyel a Nagy Testvér? Vagy senkit sem érdekel, a világon vagyunk-e? Egyik sem túl megnyugtató opció. Az emberiség persze párszor már lepingpongozta ezt a filozófiai mérkőzést. Akkoriban ezt felvilágosodásnak hívták, s a közgondolkodás egy csapásra mimózáról jégcsapra váltott, azaz a vallást kipucolták az ablakon, hogy helyébe a még nyomasztóbb ateizmus kerüljön. A hajdani Mindenható helyére a teljesen hatástalan ember került, s ez csak olaj volt a kétségbe esés tüzére. Ugyanez történik akkor is, ha ölre megyünk azon, lehallgatják-e a telefonunkat vagy sem. Ha igen: felháborodunk a személyes szféránk sérelme miatt. Ha nem: szembesülünk azzal, hogy a kutyát sem érdekli, mit mondunk. Aggasztó. Aki folyton összeesküvés-elméleteket gyárt, a saját fontosságát bizonygatja. Aki viszont pléhpofával gondol a világra, s el sem hiszi, hogy valami baja eshet, az vagy menthetetlenül naiv, vagy végtelenül cinikus.

Hallottam egy tanítónőről, aki nyughatatlan nebulóit különös módon fékezte meg. Történt ugyanis, hogy a komisz kölkök cikis fotókat készítettek egymásról a napköziben, mondván: felteszik a netre, hihihi. A tanítónő megelégelte a dolgot, s a vásott lurkók arcára a következő történettel fagyasztotta oda a mosolyt: úgy fognak járni, mint az a kisfiú, akiről az anyukája feltöltött valamelyik közösségi portálra pár pucéran strandolós képet. Aztán meg volt lepve, hogy csemetéjét egy pedofil szatír megerőszakolta, aztán összeszabdalva egy kukába hajította. - Nos, a gyerekek többé nem szórakoztak egymás fotózgatásával, de többen hetekig ágyba pisiltek a félelemtől. A pedagógia csodája… Mondanom sem kell, ezeknek a sztoriknak sosem szabad hitelt adni, és aki terjeszti őket, azt legokosabb lenne egy vödör vízzel nyakon önteni. Ébresztő, ember! A fele sem igaz! Napjaink mendemondái voltaképpen korszerűsített legendák, csak régen, a távoli középkorban szenteket sütögettek olajban, törtek kerékbe, vagy vágták le a mellüket – hogy csupán pár nyalánkságot említsek a teljesség igénye nélkül. Mégis minden időben akadnak olyanok, akik élvezettel adják tovább az obskúrus históriákat, pedig a molesztálós perverzek, a lány- és szervkereskedők, a bankszámlánkon élősködő hackerek cseppet sem élvezetes témák. Igaz, ami igaz: ők is jelen vannak, de nem kell ahhoz online lenni, hogy beléjük fussunk, ha pechünk van.

Persze egyesek mágnesként vonzzák a balszerencsét. Aki folyton amiatt aggódik, hogy kitépik kezéből a retiküljét, azzal előbb-utóbb megtörténik a baj. Akárcsak azokkal is, akik fittyet hányva mindenre, hányaveti módon lóbálják a kiscekkerüket. Valahol az arany középutat kell megtalálni, ami sajnos csak úgy megy, ha elővesszük a józan eszünket. Egy csipetnyi gyanakvást összekeverünk egy kiskanál bölcsességgel, na meg némi nagyvonalú elnézéssel. Természetesen még így is meglovasíthatják a kistáskánkat, ám ennél csak egy rosszabb dolog van: ha állandó félelemben éljük le az életünket a zsebtolvajok miatt. Persze csak egy fél fokkal jobb ennél az, ha hamis biztonságtudatba ringatjuk magunkat, aztán bumm! – kiderül, hogy zsebtolvajok igenis vannak, s az internetes szélhámosok valóban bepalizhatnak, a fotóinkat meg bárki letöltheti és pornóképekké bűvölheti. Szóval bármi megtörténhet, pedig mi azt hittük: nincs is Nagy Testvér. Kiderült, hogy van. Valóban?

Akkor most mi a helyzet? Hagyjuk, hogy szabadon garázdálkodjanak az adataink között? Fogadjunk el minden félnótást ismerősként, ha bejelöl egy közösségi portálon? Ó, semmiképp! Iwiw, Facebook és társaik: kész antiszociális paralimpia! Ha sikerült egymásra találni a hajdani ovis társakkal, majd sikeresen bejelöltük a gimnáziumi padtársunkat, egy idő után szükségszerűen ránk találnak a bolondok is. A kedvenceim azok, akik jó alakú lányokat keresnek frissen induló teamjükbe garantáltan szexmentes munkához. Gondolom, filozófiai kérdésekhez keresnek konzulenseket. A másik favoritom az idióta csoport- és klubtagsági meghívók tömkelege. Azt hinnéd, hogy senki sem égeti magát azzal, hogy beregisztrál az „Akik szeretnek pisilni” csoportba, aztán meglepve tapasztalod, hogy rajtad kívül minden ismerősöd büszkén vallja, hogy pisilni jó. Megáll az ész!

Lejárt lemez, hogy degeneráltak lettünk. Imádunk kompromittáló dolgokat megosztani magunkról, miközben azt hisszük, menők vagyunk. Természetesen az, aki nem akarja kirúgatni magát a munkahelyéről, az soha, de soha ne tegyen fel magáról félnudista képeket a netre; nem nyerők az „ereszd el a hajam”- partik piálós képei sem, sőt, ha nem akarod, hogy lekapcsoljon az APEH, akkor vagy ne csalj adót, vagy ne hencegj a karibi nyaraláson készült fotókkal. (Bizony, megtörtént eset, hogy valaki így bukott le.) Különben sincsen sok köze másoknak a magánéletedhez. Vagy mégis? Ó, igen: ez is örök probléma. Akkor most három lépés távolság, netán öt, avagy csak egy? Manapság fizikailag sok-sok lépés távolság választ el az ismerőseinktől, na meg azoktól az ismeretlenektől is, akik könnyedén belekukkanthatnak az életünkbe. Vagyis virtuálisan ez a sok-sok lépés tulajdonképpen egy tyúklépésnyire rövidült. Állítólag emiatt lesz tele pár éven belül a pszichológusok rendelője, szóval nem árt előre sorszámot húzni. Vagy kikapcsolni néha a számítógépünket. Mert a Nagy Testvér tényleg figyel, de nem olyan vészes a dolog, ha néha mi is szembe merünk nézni vele. Hogy is mondta a Rocksuli című film örök vesztes főszereplője? „Szólj be az Arcnak!” A Zsebbarátnő nevében: csatlakozom az előttem szólóhoz!