Ha megtudná a mi jó, öreg Petőfi Sándorunk, hogy mi a helyzet manapság a nemzeti ünnepeinkkel, akkor nyilván forogna a sírjában – akárhol is legyen eltemetve: egy tömegsírban valahol Segesvár mellett, vagy Barguzinban, a szibériai sztyeppéken…
Mert mi is jut eszünkbe elsőre március 15-ről, vagy október 23-ról? Az, hogy vajon munkanapra esik vagy hétvégére… Netán a sors kegyelme folytán csütörtökre vagy péntekre rendelték az égiek, így a hősi halottak jóvoltából a potyaleső utókor egy kiadós hosszú hétvégét vagy mini szünidőt ütemezhet be az életébe. Siralmasak vagyunk, nemde?
Akinek nem a soron kívüli köldökbámulás ugrik be, az vagy a többnyire hervasztó iskolai ünnepségekre gondol (tisztelet a kivételnek), vagy a nagy, össznépi szócsatákra, melyekről  általában nagyérdemű politikusaink gondoskodnak. Mégis, mi van velünk? Miért nem tudunk kipréselni magunkból egyetlen, árva, nemes kis érzést sem? (Kivétel  persze a kivétel...) Szóval: miért nem beszélünk talpramagyarul?

Hajdanában-danában, a huszadik századon innen, de az oktatásügy hajnalán túl, ott, ahol a kurta farkú reformkor túr, volt egyszer egy romantika. Ez a romantika nem tévesztendő össze a Bálint napi képeslapokból kiömlő nyálfolyammal. Ó, nem: ez egy korstílus volt, tele ábrándokkal és reményekkel, melyeket az a varázsszó inspirált, hogy EGYÉNISÉG. Manapság ez persze nem sokat mond, hiszen mindnyájan egyéniségek lehetünk. Ha kedvünk tartja, hordhatunk felemáscipőt; befestethetjük pinkre a hajunkat; hihetünk az ufókban – és senki sem fog beleszólni a hóbortjainkba. De miért akarja magát blamálni bárki is felemás cipővel? Miért érzi szükségét valaki annak, hogy gigantikus rózsaszín párducként mászkáljon? És vajon miért gondolják azt egyesek, hogy az ufók kísérleteztek rajtuk? Mert egyéniségek. Kicsit furák ugyan, de ki nem az?! Mindenki szabadon lehet hülye manapság, nem?
Azt viszont nem árt tudni, hogy ha nem lett volna annak idején pár mindenre elszánt ember, akkor mi most nem lennénk szabadok. Hírből sem ismernénk az egyéniség fogalmát, és nem lenne min vitatkoznia a liberálisoknak és a nemzetieknek.
Ugye mindenki ismeri a két fogalmat, melyek közül vagy egyiket, vagy másikat szitokszóként használja az átlag magyar állampolgár, ha a politika szóba kerül. Liberalizmus és nacionalizmus… Olyanok ők ketten, mint Hacsek és Sajó, Stan és Pan, Beavis és Butthead, Káin és Ábel. Pedig annak idején, mikor megszülettek, még köszönték szépen a kérdést, jól megvoltak egymással. Hiszen mindketten ugyanattól az anyától születtek: az EGYÉNISÉGtől. Bizony, akármilyen furcsa is, de ez az első lecke a talpramagyar-órán. Nem árt megtanulni.
Hajdanában-danában tehát az embereknek még nem okozott gondot megérteni: nem mindegy az, hogy hová születtünk. Igenis számít az a nyelv, az a kultúra, az a földrajzi egység, az a történelem, az a hagyománykincs, amibe belecsöppentünk. Tehetünk úgy, mintha lakatlan szigeten élnénk, de attól még nem élünk ott. Elhajigálhatjuk a koszos papírzsepinket úton-útfélen, rázhatjuk az öklünket a biciklistákra, odaragaszthatjuk a nyálas rágónkat a busz fogódzójára: egyszóval viselkedhetünk úgy, mintha miénk lenne a világ, de attól még nem az. Ha a szabadságot a saját, kizárólagos jogunknak tekintjük, ne csodálkozzunk, ha vacakul fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, na meg az országban. Mert előbb-utóbb ellepnek a papírzsepi-kupacok, elgázol egy izzadt biciklista, és igen, mások nyálas rágógumijába fogunk beletenyerelni egy szép napon. A liberalizmus, meg az egyén jogai ugyanis nem működnek, ha a nagy fene szabadságban megfeledkezünk a többiekről magunk körül. (Világos, ugye? Ez a dominó-elv. Ha mások megfeledkezhetnek rólam, én miért ne feledkezhetnék meg róluk – kérdi az egyszeri ember, és már kész is baj.)
A „többieket” nevezzük magunk körül nemzetnek. A „család” túl szűk, az „emberiség” beláthatatlanul hatalmas, ezért a romantika korában kitalálták a nemzet fogalmát. A nacionalizmus tehát nem hőbörgést jelent, hanem valami sokkal szentebbet. Nemzetben gondolkozni olyan képesség, ami Széchenyi Istvánnal, Petőfi Sándorral, az aradi tizenhárommal meg az összes 56-os forradalmárral tesz rokonokká minket. Azokkal, akik valamit tudtak, de ezt a valamit mi már elfelejtettük. Ezért kell megtanulnunk talpramagyarul.
Magyarán? Arról van szó, hogy csak akkor tudunk mi magunk talpra állni, és egyenes derékkal, szabad egyéniséggé válni, ha nem vesszük semmibe a másikat; nem könyöklünk az oldalába; nem nézzük levegőnek – mondván, szabad emberek vagyunk, azt köpünk szemen, akit csak akarunk. Nem, ilyesmit nem teszünk, hanem segítünk másoknak is talpra vergődni. Mások pedig rajtunk segítenek adandó alkalommal, ugyanis a dominó-elv itt is működik. Együtt sokkal talpraesettebbek leszünk, az fix.
Természetesen könnyebb dolga volt azoknak, és persze egyben nehezebb is, akik a nagy, történelmi időkben éltek. Mondjuk 56-ban, vagy 48-ban. Akkoriban könnyebb volt összefogni egymással, mert valóban kibírhatatlan volt a nyomás. S mint tudjuk, a nyomor szereti a társaságot. De mit tudunk tenni mi, hamburgerkajáló, parfümminta-szaglászó, reklámszatyrokkal lófráló hazafiak? Végtére is nem kell életünket áldozni mostanság a hazáért és szabadságért; nem kell az utcára menni, hogy tankokkal nézzünk farkasszemet.
Mégis, mit kellene tennünk, hogy jobb legyen itt élni? Mitől leszünk mosolygósabb talpramagyarok?
Nagyon egyszerű a recept: mosolygósabb hazában akarsz élni? MOSOLYOGJ! Ajándékozz napi egy bónusz-mosolyt valakinek, aki nem számít rá. A morcos menzás néninek, a kibírhatatlan kisfiúnak a buszon, a rozoga, enyhén pisiszagú öregembernek a szomszédban. Ha mindnyájan elkezdenénk mosolyogni, esküszöm, talpra állnánk. Legalább is lelkileg. Szóval, mosolyra fel, talpramagyarok!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr971467409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arwen72 2009.10.23. 03:51:24

Nos igen attól mert a figyelő Nagytestvér most még nagyobb és ijesztőbb még nem kellene minden ősi értékünket sutba dobni.Mert ha őseink nem tették volna a dolgukat akkor most lehet már angolul hablatyolnék itt.Csak a játék és a példa kedvéért egy találós kérdés.
Ki volt Virág Gedeon?Nóniusz nem súg!!!
A játék lezárása Vasárnap este.

zsebbaratno 2009.10.27. 19:07:49

@Arwen72: Nos, csatlakozom a versenyhez, és máris felütöm a szakirodalmat. Ja, és én sem súgok.:-) Mert teljesen egyetértünk: a hagyományokat őrizni kell, legyen szó a nagymama karácsonyfadíszeiről vagy az anyanyelvünkről. Hogy mit értünk Nagytestvér alatt? Mindenkit, aki meg akarja mondani, hogyan és mit NE tegyünk. Aki tilalomfákkal és elkedvetlenítő megjegyzésekkel szegélyezi utunkat, és gúnyosan vigyorog, ha valamiért lelkesedünk. Sok ilyen "Nagytestvér" van, de fütyüljünk rájuk!

Arwen72 2009.10.27. 23:14:17

@zsebbaratno:
Köszönöm ez most igen jólesett.
Kíváncsi vagyok a játék végeredményére.
De,hogy valami tétje is legyen felajánlok egy
egyedi kerámia plakettet a helyesen tippelőnek.

Arwen72 2009.10.27. 23:15:07

Átadás a könyvbemutatón.:)

Arwen72 2009.10.27. 23:22:02

Maximálisan egyetértek.

zsebbaratno 2009.10.31. 10:12:27

@Arwen72: Csak annyit árulhatok el, hogy TUDOM a megfejtést, de nekem helyzeti előnyöm van e tekintetben. Ahol annyi könyv van mindenfelé, hogy már a fürdőkád peremén is kupacokban állnak (az ágy alatti területről már nem is beszélve), nos ott könnyű utánakeresni az információknak. A plakettért folyó versenyben természetesen nem veszek részt, szóval nekem szabad belekotyognom... :-)

Cukota 2009.10.31. 10:18:12

Sziasztok! Visszatértem, csak az őszi szünetben ugyebár bokros teendőim akadtak. :-) Mi ez a Virág Gedeonozás? Virág Benedeket ismerek, de ennek utána kell néznem...

GöncölSzekér 2009.11.01. 17:54:41

Ez eddig mind szép és jó - de miért nem a könyvben szép és jó? Ez kimaradt a szövegből? Túl sok lett volna, ha a Zsebbarátnőbe írod bele?

zsebbaratno 2009.11.01. 22:07:02

@GöncölSzekér: Szia! Üdv a fedélzeten, és kösz a hozzászólást. Jó kérdés, szép kérdés. Okos kérdés. Nos, a válaszom a következő:
Tudod, úgy van az, hogy az ember lánya gondol egyet, gondol kettőt, aztán leírja. Megszületik a Zsebbarátnő, sőt, testet is ölt egy könyv lapjain. De az ember lánya megint gondol egyet, és megint gondol kettőt... Szóval az agyunk nem áll le, csak mert könyvbe lettünk zárva, nem igaz? Ezeknek a gondolatoknak ad teret ez a blog. Na meg NEKTEK, kedves látogatók, akik a hozzászólásaitokkal újabb és újabb ötleteket adtok. Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnátok Zsebbarátnő modorában, akkor itt az idő: tessék megírni!

Arwen72 2009.11.03. 00:06:58

Így adott egy"csevegős" felület s bár a könyv tényleg elfé zsebben is azért mégsem interaktív.
süti beállítások módosítása