Találós kérdés a Zsebbarátnőtől: mi nem stimmel az alábbi mondatokban?
„Tigrisem, majd hívlak…
Hát persze, hogy Te vagy a legszebb, nagyfiú. Nem, nem stíröltem azt a fickót!…
Az a baj, darling, hogy mostanában sok a munkám. Sajnálom, de egy ideig nem találkozhatunk… Egyébként is: én szabadnak születtem.”
Bingó! Jó válasz! A legelborultabb sci-fi írónak sem jutna eszébe, hogy egy nőnek efféle mondatokat adjon a szájába. Hogy miért? Mert ilyen még a mesében sincsen! Ezek ugyanis tipikus rosszfiú-szövegek, amiket utálni kellene, mégis rendszerint bevesszük őket. Mármint csak akkor, ha nőből vagyunk. Le a kalappal a rosszfiúk előtt! Képesek ugyanazt a trükköt bevetni anélkül, hogy lebuknának! Melyik bűvész képes erre?! Na, például ebben jók a rosszfiúk.
Továbbá: ha nem lennének rosszfiúk, mi sosem esnénk mély depresszióba; nem falnánk fel egy vagon diétás fagylaltot, és esélyünk sem lenne megtanulni az örök leckét: a csoki közelébe sem jön a csóknak. Ha a rosszfiúkat kivonnánk a forgalomból, temérdek munkanélküli pszichológus csellengne, ugyanis nem törne össze naponta mintegy félmillió nő szíve… (Mert higgyétek el: a szívtiprók sosem a macskajancsik közül kerülnek ki.) Rosszfiúk nélkül két kapura unnánk magunkat a mozikban: egyrészt, mert senki sem akarna a sötétben inzultálni minket, másrészt meg nyugdíjaznák az összes kedvenc színészünket, és nem maradna más a filmvásznon, mint a kákabélű Woody Allen. Rosszfiúk híján le kellene mondanunk a kalandokról, a gyomrunkban repdeső pillangókról, a szemtelenül hazug, ám bizsergető bókokról… igaz, ezzel együtt örökre süllyesztőbe kerülnének a keserű kiábrándulások is, az eszelős üzenetrögzítő-bűvölések, az „úgysem kellek neki”- gyomorgörcsök és a „tényleg nem kellettem neki” – idegösszeomlások. Nem is volna rossz üzlet. Vagy mégis?
Mert lássuk csak: ki ne találkozott volna rosszfiúkkal? Már az oviban is ők voltak a menők. Azok a kis suttyók, akik húzogatták a lányok copfját, disznó dolgokat vágtak a fejünkhöz csendes pihenő alatt, elvették a kislapátot, sőt, még a bugyinkat is meg akarták nézni. Nos, a helyzet nem sokat változott. A copfunk helyett minket húznak, amit mi pillanatnyi elmezavar miatt viccesnek és szexinek találunk. A disznóságokat nem csendes pihenő alatt vágják a fejünkhöz, hanem amikor be szeretnénk mutatni őket a barátnőinknek, vagy ha megkérdezzük, miért nem hívtak vissza, mikor megígérték. A kislapátot ugyan nem veszik el, de elárulhatom: minket sem. Ami meg a bugyinkat övező kíváncsiságot illeti: semmi sem változott. Csak a nők változnak: ovis korukban még utálják ezeket a pernahajdereket, és felnyomják őket az óvó néniknél. Aztán eltelik pár év, és bamm! – a nők öngyilkos merénylőkké képzik ki magukat.
Hogy mit értek ez alatt? Nos, tény, hogy a rosszfiúk csak rosszalkodásra jók. A nők nagy többsége mégis önkéntes kamikáze akcióba kezd, mikor jófiút akar faragni a rosszfiúkból. Igen: ahelyett, hogy beárulnánk őket az óvó néniknél, elhisszük a világtörténelem legnagyobb hazugságát. Történetesen azt, hogy a rosszfiúkat meg lehet szelídíteni. Ugyan! Előbb fog háremhölgyeket tartani a Dalai Láma, semmint egy vérbeli macsót pórázra lehessen kötni! Egyébként is: olyan ez, mintha háziasítani akarnánk egy oroszlánt. Eszébe jut valakinek, hogy kutyaólba zárjon egy kardfogú tigrist? Na, ugye!
Akkor miért szőnek a nők romantikus álmokat a gaz macsók köré? Miért nem egy otthonülő, jófiút szeretnének oltár elé vezetni, akik amúgy is egész életükben arra várnak, hogy derék férjek és rendes apukák legyenek? Illetve: pontosítok. Miután kilencvenkilencszer összetörték valakinek a szívét a piszok pernahajderek, talán századjára megtanulja a leckét, hogy jobb ma egy jófiú, mint holnap egy piszok.
Talán az a baj, hogy a kötelező tananyagból kikopott Flaubert Bovarynéja. Ha minden nő elolvasná, hogyan jár a romantikus álmokat kergető sorstársuk, senki sem járna pórul. De így: kész katasztrófa!
Kezdjük azzal, hogy ha a rosszfiúk nem akarnak komoly kapcsolatot. Legalább is sosem velünk. Aztán a végén feleségül vesznek egy olyan lányt, akiről nem is álmodtunk volna, de az biztos: sosem mi vagyunk azok. Ennek ellenére a nőket mindennél jobban vonzza a „nem vagyok én olyan madár, akit meg lehet gyűrűzni” – szöveg. S mivel annyira könnyen lépre mennek a lányok, a rosszfiúk gond nélkül bevetik a trükköt. Bármennyiszer. Bárhol. Bárkinek.
Ugyan már, csajok! Nektek ez tényleg bejön? Csak mert elérhetetlen? Csak mert megközelíthetetlen? Csak mert olyan „férfias”? Egek! Ez a szöveg bűzlik! De persze ez mellékes, ha nem akarsz komoly kapcsolatot, csak egy jó pasit lízingelni… Aki viszont hosszútávon utazik, az ne dédelgessen hiú reményeket: szabad fordításban annyit jelent ez a „szabad madár” – zsargon, hogy „úgysem foglak felhívni”. Vagy: „három remek randevú után rejtélyes módon lelécelek, és még csak nem is haragudhatsz rám, mert előre szóltam, hogy link vagyok.”
Ráadásul a rosszfiúkkal az a helyzet, hogy vadásznak születtek. Ez van: evolúciós örökség, mint a széles csípő a nőknél. Ha a bennünk élő ősasszony olthatatlan lángra lobban egy modern ősember iránt, akkor jobb tisztázni magunkban: ez bizony nem a romantikus várkisasszony és a grállovag románca lesz. A rosszfiúk kifosztják a várat, elrabolják a hercegnőket, aztán továbbállnak, nem pedig szerenádoznak a holdfényben. Királylányok, figyelem! Hátra arc, és menekülés! Ha viszont valakiben hangosabb az ősasszony szava, mint a királykisasszonyé, nem árt tudni: annak idején a legjobb vadászok a törzs legjobb nőit kapták meg jutalmul. Feltűnt a többes szám? Ha megdobbant a szíved: „Jesszusom, egyike vagyok a legjobbaknak!” – akkor örülhetsz: háremhölgynek születtél. Gyári hiba ugyan (legalább is az európai kultúrkörben), de a rosszfiúkra immunis vagy. Ám ha összeszorult a torkod: „Szóval nem vagyok egyedüli királynő?” – akkor legokosabb, ha elfelejted a Seherezádé-életformát.
Na de komolyan: miért eszi a fene a nőket a rosszfiúk után? Ezek a fickók megbízhatatlanok, linkek, szívtelenek és énközpontúak! Ráadásul fele annyira sem jók, mint amilyennek hiszik magukat. A trükkjeik sablonosak, a bókjaik szexisták, és ha belegondolunk, mennyire unalmas alakok voltaképpen, magunk sem értjük: miért kepesztünk ennyire? Hogy miért? Mert egyhez viszont tökéletesen értenek ezek az anyaszomorítók. Az elérhetetlenség látszatához. S mint azt minden gyerek régóta tudja: ami tilos, azért mindenki majd’ meggebed.
Óriási trükk! A rosszfiúknak elég kitenni magukra a „behajtani tilos” táblát, és máris nyert ügyük van. Mert melyik nő ne akarná bebizonyítani: igenis van mersze behajtani az egyirányú utca túlfeléről?! (Aztán csodálkozunk, ha lekapcsol a rendőrség?)
Tanulhatnánk ezektől a brigantiktól: mi lenne, ha kivételesen nem omlanánk a karjaikba, hanem az ő kártyáikkal játszanánk? Elárulhatom: mi lennénk a jégbugyogós vasszüzek, akikre azt mondják a hátuk mögött, hogy frigid tehenek. Ha meg mégis sikerülne egy regimentnyi pasast az ujjunk köré csavarni, akkor pedig hétpróbás hetéráknak titulálnának… Szóval jegyezzük meg: a rosszfiúkat nem lehet lekoppintani. (Csak ők koppinthatják fel az ember lányát, hogy aztán leléceljenek.)
Akkor most hagyjuk szabadon kóborolni ezeket a nagyvadakat? Nem kellene nyuginyíllal fenékbe lőnünk a rosszfiúkat? Ugyan már! Volt egy ismerősöm, akinek sikerült erőnek erejével becserkésznie egy rosszfiút, sőt, a lány heroikus trükközésekkel és zsarolásokkal elérte, hogy ez a komisz példány az oltár elé vezesse őt. Ezt követően két év tömény paranoia volt az élete. A legügyesebb kémnőket is megszégyenítő módon szaglászott a férje után, hogy éppen kivel, hol és merre jár; ellenőrizte az összes bejövő üzenetét, és szörnyű patáliákat rendezett, ha ismeretlen nők nevét olvasta a regiszterben. Végül is a rosszfiú igába hajtotta a fejét. Engedelmes férj lett, és nem flörtölt a nőkkel. Nem kellett többé nyomozni utána, mert egy otthonülő, unalmas, pipogya fráter lett. Hogy mi a slusszpoén? Gondolom kitaláltátok: a lány totálisan kiábrándult belőle…
A rosszfiúk ugyanis azért jók, mert nélkülük nem tudnánk értékelni a jófiúkat sem. Nem lenne kaland, nem lenne tányércsapkodás, nem lenne kétségbeesés, nem lenne flört, nem lenne Ady Endre… az életünk palettája sokkal szegényesebb lenne, ha kihalnának az evolúció utolsó mohikánjai, ezek az egocentrikus példányok. Egy jótanács: sose szeress beléjük! Zsebeld be a bókjaikat, és lépj olajra! Ha meg mégis megtörtént a visszavonhatatlan, és menthetetlenül odakozmáltál? Fel a fejjel, ki a mellel, és csak előre. Tudd, kivel állsz szemben, és tedd, amit tenned kell. De aztán semmi sírás, ha a pasas nem hívott vissza! A rosszfiúk már csak ilyenek: rosszak.
P.S.: (Hé, fiúk, de komolyan! Rögzíthetnénk a szabályokat: ha egy hétig nem jelentkeztek, akkor kitöröljük a számotokat a mobilunkból, vagy ilyesmi… Nem kellene kormányprogramba iktatni a javaslatomat? Kiegyensúlyozottabb munkaerők lennének a nők, ha nem nézegetnék folyton a mailboxukat vagy a telefon képernyőjét. A férfiak pedig így is, úgy is szabadon leléphetnének. Vagy maradhatnának. )
