Gyorsan megmagyarázom, mielőtt a genetikusok agyonvernének a hörcsögemberezés miatt egy jól megtermett retortával (tudjátok, ezek azok a desztilláló izék a laboratóriumokban, nem pedig újrahasznosított cukrászsütemények, ahogyan a nevük sugallná). Szóval mi is az a hörcsög-génkód? A Zsebbarátnő utánajárt...
Aki nézelődött már kisállat-kereskedésben, az nyilván egyetért velem: a hörcsögök nem kimondott szellemóriások. Egész nap a mókuskerékben tekernek, míg el nem törik a lábikójuk, s ha sikerül kikecmeregniük a taposómalomból, indokolatlan mennyiségű élelemmel tömik tele a pofazacskójukat. Minél hosszabban álldogálok a terráriumok előtt, annál jobban bűzlik valami. Nemcsak az irgalmatlanul pisiszagú alomról beszélek, hanem valami bonyolultabbról is. Nem tudok szabadulni a gondolattól: ez a hörcsög emlékeztet valakire. Jézusom! Rám emlékeztet! Meg rád emlékeztet, meg mindenkire, aki homo sapiens sapiens csúfnéven látta meg a napvilágot.
„Akarom! Kell! Add ide! Enyém! Vedd meg!” – sivalkodnak a boltban az idegesítő hisztizsákok, miközben anyukájuk vagy úgy tesz, mint aki teljesen immunis a fülrepesztő visításra, vagy kétségbe esve próbálja betuszkolni csemetéjét egy bevásárlókosárba. Ha minden módszer csődöt mond, sóhajtva eleget tesz a kis zsarnok kívánságának, s leemeli a polcról a csokit, kekszet, rágógumit, táncoló búvárbékát. A kölyök elégedetten vigyorog, mint egy szabadnapos tömeggyilkos, a pénztárnál kígyózó sorban pedig mindenkinek megvan a véleménye mind a gyerekről, mind az anyukáról, mind az üzletről, amiért a kasszáig vezető gondolákat dugig pakolják ideg-gyilkos csemegékkel. A hörcsögembereket bezzeg senkinek sem jut eszébe ilyenkor szidni! Pedig mindenről ők tehetnek.
 

„Kell, kell, kell! Akarom, akarom, akarom!” Mondhatni vezérszavainkká váltak, s az olyan egyszerű formákat, mint a kérem és a köszönöm, lassan kezdjük elfelejteni. Furcsa, hiszen mindnyájan agybajt kapunk az erőszakos kisgyerekektől és nagygyerekektől, agresszív munkatársaktól és tulokmódra viselkedő autósoktól, mégis hajlamosak vagyunk hörcsögökként viselkedni. Gyűjtögetünk, zsákmányolunk, s míg a hörcsögnek a pofazacskója dagad termetesre, mi szimplán nagyképűekké válunk birtoklási vágyunk hevében. Erre persze nem segít rá a fogyasztói társadalomnak nevezett kultúrmocsok sem, mely ügyesen kihasználja a bennünk lappangó hörcsög-mutációt.
„Most már tényleg kell vennem egy rendes farmert!” – állapítjuk meg gardróbunk előtt állva. Mintha puszta délibáb lenne az a nagy halom nadrág a felső polcon. Jó, jó: van hat farmerem, de az egyik a térdnél olyan furán buggyozódik. A másik jó lenne, de a héten már volt rajtam kétszer. A harmadikhoz nem megy egyetlen felsőm sem. A negyedik… nem, nem. Mindenképpen kell egy új farmer. És mit csinál a kicsi hörcsög? Fut-szalad a taposómalomban (azaz gürcöl a keresetéért), hogy aztán az arcába (azaz ruhásszekrényébe) tömjön pár magocskát (azaz ruhácskát). S ha ez csak az öltözködéssel volna így! Ugyan már! Tedd szívedre a kezedet: nem érzed azt, hogy mindent megteszünk a kényelmünk és biztonságunk érdekében, de közben senki sem véd meg a szívrohamtól, a szerelmi csalódástól, a rosszindulatú emberektől, s ami a legfőbb: önmagunktól? Olyan kétségbeesetten hajtjuk a mókuskerekünket, hogy észre sem vesszük, milyen veszélyes játékot űzünk.
„Kell, kell, kell! Akarom, akarom, akarom! S ami kell, az jogos. Amit akarok, azt megszerzem. Menő vagyok. Jár nekem…” – hajtogatja makacsul a hörcsögember. Jár nekem? Jó vicc. „Tudja, mi jár magának? A szája.” – mondta volna Hacsek vagy Sajó. Csakhogy ezt elég nehéz elmagyarázni a hörcsögembernek. Igen-igen: vérfarkasokkal és vámpírokkal már nem lőnek nyulat. Lerágott csontok. Most jönnek majd a hörcsögemberes sztorik!
Ezek a félig emberek, félig állatok a vérfarkasokkal ellentétben nem nappal, hanem éjszaka veszik fel emberi mivoltukat. Ugyanis mikor alszanak, képtelenek vásárolni, áramot fogyasztani, kütyüket berhelni. Igen: álmukban valódi emberek. De mikor felkel a nap, s megszólal az elátkozott vekker, a hörcsögemberben feléled az állati ösztön: be kell kapcsolni a tévét! Akksira kell tenni a mobilt! Ki kell vágni pár esőerdőt, aztán filippínó gyerekek rabszolgamunkájával készített kávét kell inni! Be kell jelentkezni a közösségi oldalra! Aztán rendelni kell a neten pár holmit, s ha már erről van szó: reggel a büfébe menet váltsunk fel némi aprót, hogy a parkolóórának nevezett félkarú rablóba tuszkoljuk. Muszáj felvenni a telefont, muszáj fényárban úszó irodákban dolgoznunk, muszáj hazafelé beugrani a közértbe, és spanyol exportból származó zöldségekkel teletömni pár nejlonszatyrot. Ó, bocsánat: hogy ezt nem a hörcsögök teszik, hanem az emberek? Nézőpont kérdése.
A hörcsögök a beléjük írt túlélési kódnak engedelmeskednek, mikor tartalékolnak. Sajnos az emberi agy - bajjal jár. Mondhatni: agybajjal. Olykor téves döntésekre jutunk, így aztán a belénk írt túlélési parancsot hatástalanítjuk ostoba húzásainkkal. Igen: túl akarjuk élni, és nyerni szeretnénk. Evolúciós parancs, hogy nem lehetünk gyengék, mivel a satnya példányok előbb-utóbb (de inkább előbb, mintsem utóbb) szelektálódnak. Eddig stimmel. Ám az emberiség elkövetett egy logikai bakugrást, amitől aztán minden fenekestül felfordult. Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy ha hörcsögökként viselkedünk, erősebbek leszünk. Minél több vagyontárggyal biztosítjuk kényelmünket, annál  hatalmasabbak leszünk. Így válhatott státuszszimbólummá régen a pejparipa, ma meg a luxusverda. Így alakult ki bennünk a beteges bizonytalanságérzés, ha elfelejtjük magunkkal vinni egy nap a mobiltelefonunkat, s ezért esünk pánikba, ha elmegy az áram. Úgy érezzük, hogy elveszítjük az erőnket, ha nem állnak rendelkezésre a „civilizációs vívmányok”. Ó, igen: a hörcsögember már csak így emlegeti azokat a tárgyakat, melyekben csodás képességei rejlenek. Pont úgy nézünk a telefonunkra, a meleg vízre vagy hűtőszekrényünkre, mintha természetesek volnának. Épp olyan magától értetődő számunkra az internetes hozzáférés, mint hogy járni tudunk. Hoppá! Ezek szerint a civilizációs vívmányok nem mások, mint hatalmi zónánk és személyes hatókörünk mesterséges meghosszabbításai. Mint a kezünk vagy a lábunk. A különbség csak az, hogy a kezünk és a lábunk fölött jó esetben van hatalmunk. (Kivéve, ha pezsgőt iszunk reggelire, vagy ha randevúra hív álmaink ideálja.) De a mobiltelefon felett már nincsen akkora hatalmunk. Beeshet egy nyilvános vécébe (ami valljuk be, a lábunkkal sosem fordulna elő), tönkre mehet a kijelzője, vagy egyszerűen csak lemerülhet, lefogyhat a kártyája, lefagyhat a szoftvere… csupa rizikófaktor. Ennél azért sokkal jobban funkcionál a lábunk. Vagy a kezünk. Vagy a szemünk. Az eszünkről persze ugyanez nem mondható el. Ugyanis hiába vagyunk tisztában varázstárgyaink rizikóival, mi mégis makacsul bízunk bennük. Mintha bizony ebben rejlene az összes erőnk. S mivel ebben rejlik a túlélési potenciálunk, szörnyű kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk, ha befuccsol az áramszolgáltatás, ha elzárják a gázcsapot, ha lefagy az internet.
Szóval a hörcsögember gyártott magának egy időzített bombát, és elnevezte civilizációnak. Aztán gondolkozni kezdett: „hé, ez a bomba veszélyes is lehet akár!” Majd megnyugtatta magát: „Hacsak nem biztosítom ki!” Addig fabrikált, mígnem szerkesztett rá egy biztonsági zárat. Kényelmesen üldögélt, aztán újabb talány vert szöget a fejében: „Mi van akkor, ha elromlik a biztonsági zár? Kell készíteni egy pótzárat!” Így is tett, majd a pótzárnak is pótpótzárat barkácsolt, mígnem most ott csücsül egy szuperkényelmes és hiperveszélyes bombán, melyről azt állítja: a világ legbiztonságosabb szerkezete.
Akkor most mi a teendőnk? Hajítsuk ki a telefonunkat és kapcsoltassuk ki az áramot, hogy edzettebbek és önállóbbak legyünk? Nos, ez is egy megoldás lehet, de rajtunk, elpuhult városi hörcsögökön nem sokat segíthet. Az biztos viszont, hogy a háborúkat, katasztrófákat és egyéb csapásokat mindig azok élték túl, akik közelebb álltak a természetes életmódhoz. Aki minden reggel vödörben hordja a vizet, nem fog sírógörcsöt kapni, ha nem folyik a meleg víz. Én viszont kiborulok, ha nem lubickolhatok forró fürdőben minden este… Minél inkább bízik valaki a „varázstárgyaiban”, annál esélytelenebb a túlélésre valódi vészhelyzet esetén. A civilizáció mindennapjaiban természetesen sikeresebb és jobban érvényesül az a hörcsögöcske, akinek több és jobb kényelmi felszerelés áll rendelkezésre. Ám ha baj van: az elsőkből lesznek az utolsók. Furcsa, hogy mégis miért fetisizáljuk akkor a technikai vívmányokat, az anyagi javakat, a kényelmi szempontokat. Vakon bízunk bennük, s ez azért furcsa, mert a mai emberek többsége nem hisz semmiben. Csak a varázscuccokban…
Talán ki kellene próbálnunk, milyen az, ha csak magunkban bízhatunk, meg az adott szóban, a közösségben vagy a tudásunkban. Talán nem ártana, ha a luxuswellness helyett egyszer nomád kirándulást tennénk valahol az isten háta mögött. Vagy próbaként csak egyetlen incifinci estét nevezzünk ki a héten árammentesnek, amikor nem kapcsoljuk be a laptopot, kinyomjuk a telefont és gyertyafénynél beszélgetünk. (Oké: a hűtőt nem kell leolvasztani azért.) De egy nyári estén nem elvetemült ötlet nyárson sütni a szabad ég alatt, ugye? Vagy sétálni kéz a kézben. Vagy… hmm… vannak ötleteim, de nem folytatom. Elég az hozzá, hogy nem is olyan vészes ez az áramnélküliség.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr22100633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arwen72 2010.06.22. 17:58:15

Hm igen mint lentebb írtam volt pl. ezen az oldalon nehéz lenne áram nélkül kommunikálni...
De bár fontos és egy idő után hiányzik nem ezek az élet nagy pillanatai.
Hanem amikor mondjuk egy kéz a kézben séta végén az ember kiül távcsővel csillagokat nézegetni,határozni.
Vagy amikor beszabadul végre egy lovastanyára ahol a pacik ha nincs kaja a kezében akkor is ösztönös kíváncsisággal fordulnak felé és szagolgatják végig.
De akár egy kösza pillangó is képes rádöbbenteni,hogy ADSL net ide vagy oda kettőnk közül ő az aki repülni képes.
Az emberi gondolatnak teremtő ereje van csak ez a hihetlen mennyiségű technikai kütyü atombiztosan feledteti velünk,hogy képesek vagyunk elérni fejtől fejig és lélektől lélekig.

zsebbaratno 2010.06.22. 18:04:07

@Arwen72: Igen, trükkös dolog ez. Hiszen életünk, kapcsolataink nem is azok lennének, amik, ha nem lenne internet, telefon, autó és sok egyéb más segédeszköz. Nem is kárhoztatom, hiszen ez van. Mégis olyan ez az egész civilizáció, mint a gólem abban a régi történetben. Hasznunkra van, de fölibénk is emelkedik. Nincs királyi út, de az biztos: bajban lennénk, ha nem lenne világháló, noha nem is olyan régen azt sem tudtuk, mi is az a net... Komolyan, mikor először hallottam róla, nem is értem fel ésszel: mivaaaaan? Akkor ezek most számítógépek? de mi köti össze őket? És hogyhogy oldalak vannak rajta?... Aztán manapság már minden bokorban fel lehet csatlakozni a netre, és eszembe sem jut feltenni a kérdést: hogy működik?

Arwen72 2010.06.23. 20:38:28

@zsebbaratno: Hm a válasz nagyon jó.
Mert erről eszembe jut néhai ginis osztályfőnököm aki már az autó sebeségváltójával is emígyen volt.
Semmi közöm hozzá csak működjön!
Azt,hogy ezek után mégis,hogy a fészkes fenébe vizsgázott le műszakiból azt ne kérdezzétek?!
A régi gazság az útról és az ösvényről még mindig érvényes.Az ember a gyalogos 5 km/óra sebességre lett tervezve.A biciklit még csak valahogy tolerálja a testünk de a szupervasutakat és sportautókat már nem..

Cinke12 2010.06.28. 19:50:21

Ha a kényelemről beszélünk, az emberhez ragadt kütyük (vagy kütyükhöz ragadt ember)még kimagyarázható valamilyen szinten. (Nem mintha egy percig is ez lenne a szándékom.) Viszont a tudatos pazarlás egészen felháborító. Pl mikor télen betévedsz egy plázába és pár percen belül pecsenyekacsának érzed magad, mivel 30 fok van. Mégis minek? Sosem fogom megérteni. Ráadásul felöltöztél a -5 fokhoz és akkor egy fél órás sztriptízt kell levágnod a hodály közepén, hogy megszabadítsd magad a fél ruházatodtól. Utána meg hurcibálhatod magaddal a rengeteg levedlett ruhadarabokat. Arról nem is beszélve, hogy mennyi pénz lehet befűteni egy plázát? Közben meg megy a híradóban, hogy ilyen gáz emelés, olyan gáz emelés. És akkor a családoknak meg fel van adva a lecke, hogyan kalkulálják bele a megélhetésbe a több tízezres gázszámlát. De mégha ez nem is okozna gondot sok embernek...mi a francért kell pazarolni? Hány éhes kisgyereket lehetne megetetni abból a pénzből amit azok a hodályok (túl)fűtésre költenek? És akkor "a Föld kimerülő erőforrásai/környezetszennyezés" részbe még bele se vágtam...

zsebbaratno 2010.06.28. 19:56:23

@Cinke12: Igen! Abszolút egyetértek! Londonban minden üzletben effektíve fáztam, mert persze hozzászoktam Budapesten ahhoz, hogy rögtön vetkőznöm kell a boltokban. Lekaptam magamról a ruhákat ott is, mindenki bámult, hogy ez a pesti lány megbolondult?! Albionban megtanulták már, hogy felesleges pazarlás, ha szaunává varázsolják az üzletházakat. A nejlonzacsikról meg ne is beszéljünk... mindig a kezünkbe nyomnak párat, és szégyenszemre elfogadom, mert rendszerint elfelejtek magammal vinni valami rendes bevásárló zsákot. Otthon természetesen már nem tudom hova dugni a galacsinná gyúrt zörgős zacsikat, s verem a fejem... Utálatos hörcsögemberek!
süti beállítások módosítása