A női táskák rejtelmeiről ódákat, eposzokat, emberiségdrámákat lehetne regélni. Naná: hiszen minden belefér, amire szükségünk van ahhoz, hogy az életünk zökkenőmentesen, olajozottan és frappánsan repüljön a végkifejlet felé. Persze a Végső Kijáratnál senki sem fogja megkérni: mutassuk csak a táskánk tartalmát! Vagy mégis? Ha ez így van, nem véletlen, hogy Szent Péter áll a mennyek kapujában. Mert ha az én táskámból kellene előkotorni a Mennyország kulcsait, akkor bizony hosszú, tömött sorok kacskaringóznának bebocsáttatásra várva.
Mert azt tudjuk: egy női táskában képtelenség bármit is megtalálni. Hogy miért? Mert már nem vagyunk ovisok. Akkoriban mindenki megelégedett egy falatnyi Miki egeres tarisznyával, amelyben jól elfért két szalvétába csomagolt vajas kenyér s egy félbe vágott alma. (Esetleg pár filctoll vagy Lego- emberke…) Nem értem: akkoriban nem hordtam magamnál sem púderpamacsot, sem háromféle szájfényt; nem keresgéltem veszettül a hajvégápolóm vagy a zsebtükröm után; nem nézegettem percenként, vajon keresett-e valaki telefonon: és tessék! Sokkal sikeresebb voltam, mint manapság, mikor három tonna „életbevágóan fontos dolgot” cipelek a táskám mélyén. Hiába volt falatnyi a Miki egeres ovis táskám, mégis minden fiú megkérdezte, hozzá megyek-e feleségül. Most meg: bármekkora táskát hurcolok is, mélyén megannyi szépítőszerrel, a helyzet az, hogy csak a vállam fájdul meg, de nem rágják a küszöböt óvodáskori hódolóim.
Hogy is van akkor ezzel a táska-mizériával? Csak nem vagyunk mindnyájan egy fatális félreértés áldozatai?

Tegyünk egy próbát! (És persze a férfiak is csatlakozhatnak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a helyzet az ő szütyőikkel. Vajon pedáns rendben sorakoznak a befizetett csekkek, a névjegykártyák és tárcájukban nagyságrend szerint lapulnak a papírpénzek? Vagy ők is megfeledkeznek a három éve lejárt óvszerről, amit egy balsikerű randevú előtt csúsztattak be a belső zsebbe; ők sem mindig találják a slusszkulcsukat, viszont ha kétségbeesetten keresgélnek egy rágógumi után, csak használt zsebkendők akadnak a kezük ügyébe?)

Lássuk csak, mi lapul a táskám mélyén?

Először is nézzük a külső zsebet: egy beléptető kártya a munkahelyre! Évek óta nem használtam, mert sokkal egyszerűbb átcsusszanni valakinek a sarkára taposva, mint piszmogni a forgóajtónál. Különben is: ki hallott már olyat, hogy egy munkahelyre csak szigorú felügyelet mellett lehet belépni?! A kilépést még csak megérteném… Aztán tessék: itt van három blokk, amit nyilván valamelyik boltban idegesen a táskámba gyűrtem, miközben arra koncentráltam, hogy egyetlen bevásárlótáskát se ejtsek el, és a bankkártyámat is eltegyem. (Nyilván így történhetett meg egyszer, hogy a táskám bélésébe csúszott kártyámat – a levitézlett táskámmal egyetemben – kihajítottam a kukába. Még szerencse, hogy a nagymamám – szigorúan környezettudatos alapon – kihalászta a papírhulladékok közül a kistáskát, benne a plasztikkártyával. Mondjuk, addigra már letiltattam, újraigényeltem, befizettem és megkaptam az újat helyette…)

Külső zseb: egy majdnem csonkig használt szájfény. Sebaj. A semminél sokkal jobb. Nézzük, mi lapul a belsőben…
Hohó! De itt még érzek valami kemény dolgot! A tapintása is hűvös. Te jó ég! A zsebkésem, amit a sötét sikátorokra való tekintettel csúsztattam be ide. Minek? Úgysem járok sötét sikátorokban… Ráadásul a belső zsebben úgyis ott lapul egy gázspray. Na jó, nem igazi gáz van benne, még csak nem is paprika. Csupán egy mini hajlakk, de ha egy perverz támadó netán rám vetné magát, a hajlakk is megteszi. Pláne, mert pokolian csíp.

Jó: önvédelem kipipálva. Lássuk a pénztárcát… Óriási előrelépés, hogy egy ideje már nem tamponos dobozban tartom a pénzt, hanem rendes, illatos, csatos, zsebes pénztárcában. (Pedig szent meggyőződésem, hogy míg a tamponos dobozt senki sem akarja lenyúlni, addig a bukszákat komoly veszély fenyegeti. Másrészről senki sem néz hülyének, ha egy elegáns tárcát veszel elő egy áruházban, ha viszont a tamponos dobozzal kezdesz hadonászni, akkor más a helyzet.)

Aztán itt van a titkos zseb: egy kis fémdobozban mindenféle gyógyszerrel, hiszen bármikor rám jöhet a hányinger, a fogfájás, a hascsikarás, a migrén, az epe- és/vagy vesebaj, a fülfájásról, gyomorrontásról, idült depresszióról vagy nevetőgörcsről nem is beszélve. Kár, hogy nem fér be a táskámba egy egész gyógyszerraktár, mert bizony, magammal cipelném az összes készletet.
És ez még mind semmi! A titkos zsebben ott lapul egy öngyújtó (noha nem dohányzom, de ki tudja: épp útközben vagyok, mikor összeomlik a civilizáció, és kovakövek híján valamivel csak tüzet kell csiholnom ebben a szorult helyzetben), van egy varrós készlet (mert gyerekkorom óta fixa ideám, hogy egyszer úgyis elpattan a bugyigumim, és akkor majd benne leszek a pácban), ja, és találtam két, fonnyadt gesztenyét is tavalyról.

Ó, Egek! A smink-szekció következik! Egy kompaktpúder (egyben zsebtükör), két újabb szájfény (egy natúr meg egy rózsaszín), egy fésű, egy hajvégápoló, egy csomag sminklemosó kendő, két korrektor (egy zöldes tónusú piros foltok ellen; egy narancsos tónusú karikás szem ellen – de egyiket sem használom); három galacsinná gyűrt zsebkendő; egy rózsaszín, kismalacot formázó ruhakefe, és Jézusom! – hogy fért be ide ez a fekete spagettipántos top?! És milyen régóta kerestem!

Na jó. Gyorsan lapozzunk, mert már csak egy rekesz van hátra a telefontartón kívül, ahol mellesleg a mobilomon kívül egy zöld műanyagkanalat és két használt buszjegyet találok. A nagyobb rekeszben lapulnak a könyvek, kulcsok, nélkülözhetetlen címek és noteszok, három toll, melyek közül egyet sem találok soha (de nem baj, mert egyik sem ír)…

Na nem, ez így nem mehet tovább! Valamit sürgősen tennem kell ez ellen az őskáosz ellen! Hiszen a napnál is világosabb: alig valamit használok a sok, vállamon hordott szemét közül! Ez az én keresztem, de azt hiszem, másoké is: felesleges kacatokat cipelünk egész életünk során, melyek aztán maguk alá temetnek egy szép napon. Nem lehet, hogy a női táskákkal is az a baj, mint a világgal? Túl sok dologgal vesszük körül magunkat, és még meg is indokoljuk, hogy helyesen cselekszünk.

Tennem kell valamit! Sürgősen! Ez igazi vészhelyzet!!! Ez az! Ha van anyák napja, apák napja, veterán harcosok és tudatos vásárlók napja, akkor miért ne tarthatnánk táskamentes napot?
Ami nem fér el a zsebemben, azt nem viszem magammal, és kész. Kíváncsi vagyok, vajon hogyan sikerül a kísérlet. Ki tudja, talán ettől kezdve megváltozik az életem… Nos, ti is kipróbáljátok, milyen érzés a lényegre koncentrálni? Zsebre fel!