Miért (nem) csal a csomagolás?

 2010.08.11. 08:29

Egyes meg nem erősített források szerint a külcsínnél többet ér a belbecs. Remek. Akkor ez azt jelenti, hogy holnaptól jetiként flangálhatunk egy szál flanel pizsiben, és senki sem fog megszólni azért, ha olyan sápadt a bőrünk, mint a három napos halott ember popsija. Vagy mégis? Nyaralás közben volt időm eltűnődni a kérdésen, pláne, mikor a nettó negyven fokos hőségben megpillantottam két hátizsákos gyalogkakukkot, akik csigaként cipelték minden motyójukat, s miközben én már a válltáskám súlyától is agonizáltam, ők derűs mosollyal bandukoltak. Boldognak tűntek, pedig egész biztosan nem hurcoltak magukkal mini-hajvasalót, háromféle sampont, öt bikinit, nyolc vaskos könyvet és tíz nyári rucit – hogy csak a legfontosabbakat említsem. Gyorsan hozzátenném: engem sem tett boldogtalanná az irdatlan bőröndöm, mely egy vágnivaló anyakoca össztömegével vetekedett. Sőt! Kimondhatatlanul boldoggá tett, hogy a cipzárat sikerült összehúznom rajta… de mégis: jobban belegondolva csupa felesleges holmival tömtem meg a koffert.
A nyolc kötet könyvből csak négyet vettem a kezembe. A tíz nyári rucit természetesen mind felvettem (persze nem egyszerre!), de ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor bevallhatom: ha csak a felét hordtam volna, akkor is jól éreztem volna magamat a bőrömben. A két hajvasaló tök fölöslegesnek bizonyult, mert a tengervíztől fél semmi perc alatt hínárszerű lesz a frizura, és a tengeri sünöket és tintahalakat meg cseppet sem érdekli, hogy vajon a lila-flitteres, vagy a fekete-teknősbékás bikinit láthatják-e viszont rajtam. Vagyis kimondhatjuk az általános érvényű szabályt: a külcsín érdekében tett erőfeszítéseinknek éppen a felére volna szükségünk. A többi: biztonsági mentés, melyre aligha van szükségünk, viszont röhejesen megnehezíti mind az életünket, mind az útipoggyászunkat. Akkor marad a „flanel pizsis jeti” – verzió, avagy a „lelkiekben gazdag csőlakó” szerepének alakítása?
Tettem egy kísérletet, hogy eldöntsem: vajon tényleg annyit számít a külcsín, ahogyan azt a női magazinok és egyéb közízlést formáló fórumok állítják? Mert ha hinni lehet a bárgyúsági faktornak, akkor egy önbarnító krémmel meg pár méregdrága zsuzsuval meg is lehetne oldani az emberiség örök kérdéseit férfi-nő fronton. Csakhogy ezt a teóriát még az aranybarna bőrű, méregdrága zsuzsus plasztik-Barbiek sem hiszik el! Akkor mi ez az egész? Össznépi szemfényvesztés? Külcsín-parádé, miközben mindnyájan tudjuk: a belbecs számít? Akkor miért nem arra gyúrunk? Miért nem léleknemesítő könyveket reklámoznak a magazinok, ahelyett, hogy sminkpalettákat tukmálnának ránk? Miért nem nyugdíjas filozófusok és okulárés aranydiplomások váltják fel a feszes fenekű nyuszilányokat a Playboy címlapján, és ó, miért nem a lelkigyakorlatos házakba özönlenek a vérgazdag macák a szépségfarmok helyett? Hol itt az igazság? Miért játszik a világ „szépség és a szörnyeteget”, ahol a szépség mindent visz, a többiek pedig idióta torzszülöttek a „futottak még” kategóriában?
Talán mert az igazság valahol a kettő között van: nem minden szépség szörnyeteg, és nem minden szörnyeteg széplelkű. Most tekintsünk el azoktól a bosszantó kivételektől, akiket folyton az orrunk alá dörgöl a média. JLo feneke, Jennifer Aniston haja, Angelina Jolie szája vagy Madonna sosem vénülő izomzata: irritáló abszurdumok, akárcsak az atlétatestű férfisztárok. A sarki hentes dollármilliók és személyi edzők segítségével simán kenterbe verhetné George Clooney-t (na jó, talán túloztam), s nagyjából bármelyik McDonald’s-es eladóból ki lehetne hozni egy Julia Roberts-et, ha nem a hasábburgonyákat kellene szegényeknek porciózniuk, hanem azért kapnák a fizetésüket, hogy masszázsra, jógára, sztárfodrászokhoz járnak, s bájosan mosolyognak a milliókat érő ruhakreációkban... Szóval a külcsín szélsőséges misztifikálása nem más, mint blöff. Ügyes blöff, azt el kell ismerni, de nem szabad bedőlni a látszatnak. A látszat ugyanis a szélsőséges esetekben mindig csal. Aki nagyon tökéletes, az mindig gyanús. És aki nagyon csúf, nos, az is. Ugyanis a végletek mindig tudatosan turbózzák fel a külcsín-kérdést, általában valami bibi van ilyenkor a belbecs körül. Egy kis komplexus, egy kis takargatni való, egy kis ez meg egy kis az… de ez nem a Zsebbarátnő asztala, hanem a pszichiátereké.
Az emberek többsége azonban sem nem ragyogó szépség, sem nem riasztó bányarém. Nos, esetünkben igenis árulkodó a látszat, hiszen a személyiségünket fejezzük ki a testünkkel. A testünk – mi vagyunk. Akárcsak a lelkünk is. Magyarán a külcsín arra való, hogy kidomborítsa a belbecsünket.
Állítólag az első nyolc másodpercben eldől, vajon kialakul-e két ember között a szimpátia, vagy sem. Ez bizony a látszatról szól… mondhatná a felületes szemlélő, ám ennél kissé trükkösebb a dolog. Mert nyolc másodperc mire elég? Kábé semmire. Legfeljebb azt mérjük fel ennyi idő alatt, hogy a másiknak nincs három feje és kutyafüle. Slussz. Ez alapozná meg életre szóló kapcsolatainkat? Ugyan, dehogy! A tudatalattink sokkalta okosabban működik ennél. Nyolc másodperc alatt összerakja azt a kirakóst, melyet a tudatos énünk gyakran éveken keresztül emésztget. Mélyrégióinkban szimbolikus jelentése van mindennek, s a külcsín is jelképes értelmet kap. Ezt nevezzük parlagi nyelvhasználattal „kisugárzásnak”. Akinek taszít az „aurája”, az számunkra rossz üzenetet hordoz. Nem is tudjuk megmagyarázni, miért – miért nem, de aztán rájövünk: „az arcára volt írva” a jelleme. Tudatos faktorunk élénken tiltakozik az efféle beskatulyázás ellen, de tegyük szívünkre a kezünket: ugye mindnyájunkkal előfordult már, hogy első blikkre rém ellenszenvesnek tűnt valaki, ám civilizált énünk nem hagyta annyiban a dolgot. „Nem ítélhetünk a látszat alapján” – mondogatta, míg el nem hittük. Aztán hosszabb-rövidebb idő után az élet bebizonyította: az antipatikus kolléganővel hiába igyekeztél jóban lenni, a végén mégis hátba támadott; a vasvilla-tekintetű szomszédasszony nem genetikai tévedés, hanem valóban egy szipirtyó; a futóbolondnak hitt pizzafutár pedig tényleg futóbolond, s nem is olyan cuki, mint amilyennek a barátnőiddel látni szerettétek volna. Vagyis a külcsín számos olyan vészjelzést vagy csalicsomagot rejteget, melyeket a józan eszünk lassan dekódol. Ha valakinek első pillantásra becsületes képe van, az gyakran valóban kedves, megbízható jóbarát lesz. Kivéve, ha notórius csaló, aki éppen azokra a bociszemeire építi az ipart. Ugyanis kivételek mindig vannak. Ezért kell a józan eszünknek is pár százaléknyi esélyt adni, s tudatalatti ide vagy oda, nem szabad az első benyomást kőkomolyan vennünk. Hogy miért nem? Mert a tudatalattink nyelvét nem igazán értjük. Az adóvevő készülékünk gyatra, s még a terápiás kanapén eltöltött hosszú évek sem segítenek a jobb műsorközvetítésben. Így aztán maradnak a jól bevált sztereotípiáink… vagyis a csinos csajok nyafkák, az izmos fiúknak nincs agya, a barna szeműek tüzesek, a kopasz fiúkban sok a tesztoszteron, a széles csípőjű lányokból jó anya lesz. Ostobaság, nem? Akkor most mitévők legyünk? Higgyünk a látszatnak, vagy ne? Kövessük a sztereotípiákat, vagy hallgassunk az ösztöneinkre? Ússzunk az árral? Tanuljunk a saját hibáinkról? Legyünk észvesztőek a strandon, vagy elégedjünk meg egy jó közepes átlaggal? Hogyan fogadjuk el önmagunkat, ha ekkora rajtunk a nyomás? Mi lesz így a belbeccsel?
Nos, olyan ez, mint a karácsonyi ajándék: Szilveszterkor már a kutya sem emlékszik rá, milyen volt a csomagolás. Pedig mennyit vesződtünk vele! Ám hiába: kukába kerül. Ott és akkor: helyi értéke volt a dolognak. Felhozhatunk különféle öko-szempontokat a díszzacskók ellen, s hadat üzenhetünk a természetesség jegyében a karácsonyi csomagolópapíroknak, mégis egészen más egy impozáns csomagba bújtatni a meglepetést, semmint natúrban odadugni azt a másik orra alá: „nesze, paraszt, örüjjé’!” Ugyanígy semmi baj: jó dolog a külcsínnel foglalkozni – feltéve, ha van mögötte belbecs. Ugyanis a csomagolásnak csak helyi-, s nem abszolút értéke van. Ha a világ legszebb díszzacskóját is veszed meg, ám nem teszel bele ajándékot, ugyanolyan gáz vagy, mintha semmit sem adtál volna. Hiába nehézsúlyú bombázó valaki, ha közben kilóg a kapanyél a szájából, s a legszívdöglesztőbb bunkó is csak bunkó marad, ha hiányzik a hatos pakk mögül a lényeg. Az a bizonyos, ami a szemnek láthatatlan…
Akkor mi is a teendő? Alighanem meg kell ismernünk önmagunkat, hogy külsőnkkel hitelesen tudjuk domborítani belső tulajdonságainkat. Ja, és el kell fogadni: hozott anyagból dolgozunk, mint özvegy Varsányiné. Vagyis fütyüljünk a címlaplányokra és az unalmas izomkolosszusokra! Ha meg mégis vacakul éreznénk magunkat cingár karunk, hófehér bőrünk, csóró alakunk vagy más egyéb miatt: jusson eszünkbe, hogy a karácsonyi ajándéknak akkor is örülnek azok, akiket szeretünk, ha a magunk bumfordi módján sikerült csak becsomagolnunk a nekik szánt meglepetést. Boldog karácsonyt és stresszmentes strandolást mindenkinek!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr182213922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arwen72 2010.08.11. 21:08:34

Hm ez igazán érdekes......
Mert engem igen ritkán lehet csak becsapni.
Ugye hiába visel egy papucshős flanelinget meg cowboy kalapot attól még csak papucshős marad.
Sőt minél nagyobb é csillogóbb sarkantyú fityeg a csizmáján annál papucsabb a bőrdarab gazdája.
Vagy ott van az örök és a pasik szerint megunhatatlan téma az autó...
Ha egy tűzpiros sportjárgányból kiszáll egy 155 centis kettéfűrészelt óriás hááát akkor Napnál világosabb,hogy az illető a khhmm szóval a férfiassága meghosszabbításának tekinti a mellesleg méregdrága járgányt.
Vagy,hogy ne csak a pasikat cikizzem....
Ha egy nőt csak a plasztikai sebészet által lehet piac és "szalon" képessé tenni akkor ott nagy a baj.Amikor a szegény pasi azon fohászkodik,hogy a százezrekből kipuccolt macája nehogy megszólaljon egy partyn háááát az is vérciki.
pont olyasmi mint amit egyszer még csitri koromban nevelő célzattal előadtunk egy ilyen puccmacával.Egy öt réteg csili-vili papírba csomagolt szép nagy kartondobozba egy adag rotring hegyet tettünk neki mert az osztályban kötelező volt a névnapok megülése.
Talán ez volt az első lökés ahhoz,hogy a maca később kollégiumi közösségbe is sikeresen beilleszkedett.:)

Christmas girl 2010.08.13. 15:02:30

Ami a két hajvasalót és a tíz ruhát illeti....hmm....teljesen megértelek. Én kb. 10 pólót vittem az egy hetes nyaralásra ( ebben még a toppok nincsenek benne ) és mivel még pluszban vittem vagy 5 ruhát, ezért bátran merem állítani, hogy még a negyedét sem vettem fel az elvitt felsőknek. És mégis, ha belegondolok szinte biztos vagyok benne, hogy jövőre is rengetek felesleges ruhát fogok vinni...lehet, hogy hiba lesz, de mindig arra gondolok mi van, ha pont azt a kék kis bolerót szeretném majd felvenni és én meg otthon hagytam! Annyiban is biztos igazad van, hogy bármilyen csúnya vagy megszáradt ragasztónyomokkal teli is a csomagolás, az számít mi van a papír alatt. És ez ugyanúgy igaz az emberre is....
Persze van,mikor a külső és a belső is szép: például, ha megnézem a képeidet a "csomagolás" szép, s ha pedig a könyveidre vagy a foglalkozásodra gondolok azt látom, hogy az "ajándék" is szép.

Bocs, hogy ilyen sokat írtam...
Üdv.: Christmas girl

zsebbaratno 2010.08.13. 15:13:05

@Christmas girl: Karácsonylány, ez a csomagolós téma abszolút testhezálló így Christmas(girl) tájékán. Ami azt illeti, mindig imádom, ha sokat írnak a kommentelők, az meg csak hab a tortán, ha olyan kedveseket szólnak hozzám, mint Te. Ööö... ami a "csomagolásomat" illeti, azért ne legyenek illúzióid. Minden a jó fotókon múlik - és ezerből könnyű kiválasztani tíz jót... A nyaralás alatt egyik nap épp azon szórakoztunk egy kedves barátnőmmel, hogy magunkat fotóztuk. Hát, mindegyik képen úgy festettem, mint egy öreg tyúk vagy egy beteg lamantin... Ezeket a képeket nem osztom meg a blogon, talán ezért tűnik jobbnak a csomagolás, mint valójában. :-) Boldog karácsony(lány)t!

Cukota 2010.08.13. 15:13:10

@Arwen72: Sziasztok! Ezer éve nem jártam gépközelben - ez van, ha kitör a nyár. Persze én is egy nagy kofferrel utaztam, de azt sosem értem, minek strapálják magukat a nők. Igazából a férfiak nem is veszik észre azokat a részleteket, melyekkel annyit gürcölünk. Szerintem a többi lány előtt akarunk villogni igazából. Vagy magunknak akarunk megfelelni. És itt már lehet vitatkozni: vajon összefügg a belső sivárságunkkal, ha odakint csillogni akarunk? Vagy ha elfogadjuk magunkat, nem is kell a púder?

Arwen72 2010.08.14. 14:16:03

@Cukota:
No ezt finom kényszeredettséggel írom le de ott a pont.:)
Mondjuk én nomád túrára utaztam és az is igaz nem vagyok sztárírónő de egy terepszínű nadrággal és négy hozzáillő pólóval a csomagomban.
Egybe fürdőruha és flip flop papucs ez volt az extra felszerelés meg egy ápol és eltakar nagy törülköző.
Szóval kéretik a belbeccsel hódítani hölgyeim!
De azért a külcsín se legyen egy inzultus!

zsebbaratno 2010.08.14. 14:18:43

@Arwen72: Sejtettem, Arwen, hogy ez a hatalmas bőrönd nem a Te stílusod, s csak remélni merem, hogy nem vertem ki nagyon Nálad a biztosítékot... Bevallom, csak akkor vagyok amazon, ha a szükség nagyon úgy hozza. De akkor képes vagyok minden nyafogás nélkül kiélvezni a túlélés izgalmát. Addig meg cipelem a cuccaimat, mert a fotósok mindig a nyomomban vannak. :-) Ööö... nem a paparazzokra gondolok, hanem a "belsősökre".

Arwen72 2010.08.16. 08:36:05

No lányok nem ússzátok meg bár a az előbb alig eresztett be a rendszer.::)))
Nos merőben attól függ hová és milyen céllal utazik az ember lánya.
Mert ha pl. az Adriára megyek én is viszek pár szellős de nőies rongyot.
De egy erdő mélyén ugyanezen rongyok csak arra volnának jók,hogy az összes szeder bokrot elcsúfítsák.:)
No meg eszembe jut boldogult apám esete még évtizedekkel ezelőttről.Sátoroztak és egy albérlő egérke persze az utolsó estére szánt kimenő ingébe és pulóverébe fente a fogacskáit.:)
SZóval hölgyeim csak célszerűen de a mindenkori épp aktuális cél szerint.

Cukota 2010.08.16. 17:27:43

@Arwen72: Igaz-igaz. (Mi történt? Most mindig egyet értünk, Arwen??? Napszúrás??? ;-)) Velem is előfordult, hogy totál mellécsomagoltam a dolgokat, és a tengerparti nyaralás - az időjárás szeszélye miatt - eszkimókává fajult. Persze meleg cucc egy szál se... na, azóta hiába röhögnek körbe érte, mindig bepasszírozok a kofferbe egy váltás "tundra-kollekciót"... De azért nem mindegy, kikkel utazunk. Van, hogy villogni akarunk, van, hogy elég egy kényelmes melegítő is.

Arwen72 2010.08.17. 10:05:13

@Cukota:
Nos szerintem csak kezdünk kicsit jobban összecsíszolódni.::))
No igen legalább egy melegítő meg egy zárt cipő mindig legyen a csomagban.

lorantka_a_gall 2010.09.09. 14:37:36

Ugyan nem teljesen témába vágó, de csomagolásfronton:

Az elképzelhető legjobb és legrosszabb időre felkészülni; annyi tartalék ruha, ami biztosítja, hogy egy háromnapos hidegfront és zuhé után is komfortosan fel tudjunk öltözni; ezenkívül a két legkényelmesebb ruhánk.

Ez elég Norvégiától Svájcon keresztül Görögországig bárhova. ;)
süti beállítások módosítása