Miért is bujkál az író?

 2009.09.06. 21:07

Mondjunk inkább tollforgatót, rendben? Író volt Kosztolányi meg Dosztojevszkij. Jómagam csak úgy irkálok. Irkálok, mióta az eszemet tudom, és ez pontosan így igaz: emlékeim előtti időkbe vész az, hogy megtanultam a betűket. Állítólag három éves lehettem, mikor véget nem érő sírások után sikerült kitalálni a csodaszert. Semmi cucli, semmi „Boribon, a játékmackó”, csak betű! Ez kellett nekem.
Kellett ez nekem?
Civil énem, aki írói álnév mögé rejtőzik (noha két klikkeléssel úgyis mindenki hozzáférhet az eredeti, vágatlan verzióhoz), nem szereti a nyilvánosságot. Éppen úgy utálja, ha rajonganak érte, mint amikor utálják. (Na jó: az utálat kicsit rosszabb.) Igazából nincs is mit mondani róla: egy átlagos nő – átlagos élettel. Olyan, mint bárki: reggel éppen úgy csörög a vekkere, mint másnak, és éppen úgy bosszankodik a félrealudt séró miatt. Vannak kollegái, akik megkínálják hamuban sült pogácsával, mások viszont a hátuk közepére kívánnák. A férfiakkal sosem tudja, hányadán álljon, viszont azzal mindig tisztában van, a barátnőinek hasonló esetben mit kellene tenniük… Ismerős? Ez akárki lehetne.
Ha mégis szeretsz szimatolni, szaglászni és pletykalapokat olvasni, tessék, egy kis csemege.

Leánykori név: „Na, de kislányom!”

Foglalkozás: tanárnősködés egy budai gimnáziumban

Kedvenc étel: sárgabarack-lekváros palacsinta

Kedvenc ital: igazi forrásvíz, mi lenne más? (Ha lenne túrabakancsom, talán gyakrabban volna részem a forrásból szürcsölés örömében. Sajnos túracipőm nincs, cserében viszont van rengeteg magas sarkúm, ami egyszer sem volt rajtam.)

Kedvenc író: Kosztolányi, Karinthy, Arany, Babits, Ady, Petőfi, Radnóti, Mikszáth, Csáth, Krúdy, Gárdonyi (József Attila lesérült)… a nemzeti tizenegy már kész is van, de a cserejátékosokat még össze sem írtam.

Életem regénye: Az időutazó felesége (Audrey Niffenegger), vagy ha jobban belegondolok inkább a Végtelen történet (Michael Ende). Esetleg egyik sem? Maradjak a jól bevált Világirodalom történeténél Szerb Antaltól?

Kedvenc sláger: botfülem van! (Ennek ellenére kétezer CD-vel élek együtt, de mentségemre legyen mondva: egyik sem az enyém.) Ha mindenképpen mondanom kell valamit, akkor a Mennyből az angyalt választom. Tudjátok: karácsonyillat, bejgliláz.

Legjobb nyaralás: mindegyik az volt! Még az is, amikor menet közben kitört rajtam a rubeola. Az orvosok szerint el szokott múlni két-három nap alatt. Nálam nem. A határőr nyilván azt hitte, hogy súlyosan bántalmaztak a kannibálok, olyan ronda volt a fejem a sok rákvörös kiütéstől.

A legkedvesebb tárgy, amitől soha nem válnál meg: Karola, a viharvert játékmackó. Soha, de soha nem aludt még házon kívül, nem olvasott hajnalig mellettem az ágyban, és a horkolásával sincsen gond.

A legkínosabb emlék: melyik is legyen? Mikor leütöttem véletlenül egy rockert a buszon? Vagy az ominózus „belehánytam a kabátzsebembe” – affér? Esetleg mikor egy ToiToi vécében a piszoárba ejtettem a retikülömet? Vaaagy…

Amit még sosem mondtál el senkinek: olyan nincs! Szószátyár vagyok. Vagy mégis van itt valami: köröz az FBI…

Kedvenc mesefilm: Kezdetben volt a Lolka és Bolka. A magasabbik fiúba még szerelmes is voltam. Aztán rájöttem, hogy a rajzfilmhősökkel nem lehet élőben találkozni. Így aztán jött az Időlabirintus.

Álomszínész: ez olyan sablonos! Tucatjával szaladgálnak jóképű nem-színészek is a világban, mi meg mindig a mozisztárokon lovaglunk. (Vagyis lovagolnánk…)

Amit majd a sírodra írnak: „Javított kiadásban a túloldalon megtekinthető.” (Miután már az összes jó szöveget lestoppolták mások, marad ez a verzió. Pedig sokkal jobb az „Élve eltemetve” vagy a „Csak a teste” – szöveg. Vagy, ha már választani lehet: a halhatatlanság sem lenne rossz.)

Ami gyerekkorodban szerettél volna lenni: operaénekes, de kiderült, hogy fahangom van. Aztán színésznő, de féltem, hogy ripacs lesz belőlem, ezért átpártoltam a festészethez. Aztán jött az orvos, az atomfizikus, a könyvillusztrátor és az ügyvéd. A végén pedig tanár lettem, és kiderült, hogy ez az igazi.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr241364485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GöncölSzekér 2009.11.02. 20:00:01

Ebben a rejtőzködésben tényleg csak az a meglepő, hogy rejtőzködsz is, meg nem is. Olyan nagyon nagyon azért nem nehezíted meg a keresőnek a dolgát. Az oldalt sorakozó műfordításaidnál és a tankönyveidnél ott van egy másik név, gondolom, az lehet a valódi neved... (Arról már nem is beszélve, hogy azt a nevet a mai világban már be lehet írni bármelyik közösségi portál keresőjébe, és rögtön le is lepleződhetsz. Mert a képek nem hazudnak ám... Annyira azért nem vagy tucatember...)
Nem feltételezem, hogy ezt nem gondoltad végig... Inkább azt gondolom, hogy olyan akarsz lenni, mint a mesebeli lány. Aki hozott is ajándékot, meg nem is. Rejtőzködsz is egy sort, meg nem is...
Akarsz beszélni róla? :)

zsebbaratno 2009.11.02. 20:39:02

@GöncölSzekér: Igazad van. Mesebeli lány szeretnék lenni. De ki nem? :-)
Nos, egyszer voltam, hol nem voltam, egy szép napon beindultam, és elkezdtem írogatni. Csak hát az írásban éppen az a jó, hogy szabadon eresztheti az ember a fantáziáját. Írás közben bármi megtörténhet. Még az is, hogy önmagadat is elvarázsolod. Ez nem holmi maszlag, hanem tény: bármilyen hangon megszólalhatsz, mikor írsz, akárkinek a bőrébe belebújhatsz, akármilyen szerepet eljátszhatsz a papíron: akárcsak egy színész. Ám előfordulhat, hogy az általad alakított szerep csak nyomokban hasonlít a mindenki által megszokott, hétköznapi énedhez. Ilyen ez a zsebbarátnősdi is. A "civil" énem gátlásos, tartózkodó és egyáltalán nem szókimondó. A "szerzői" énem viszont sokkal merészebb, hiszen ha írni kezdek, akkor bármi megtörténhet. Az is, hogy zsebbarátnővé változom...
Dióhéjban: szerettem volna világos határt vonni a "tanárnő"-énem, a "fordító"-énem és az "irkáló" énem között. Az "irkálót" elneveztem Szentváry Pannának. Ilyen "egyszerű" a történet. És hogy bonyolítsuk a dolgot, bejön a képbe a Zsebbarátnő motívuma is, melyet ez a fent emlegetett "irkáló" énem öltött magára, mint valami színpadi szerepet.
Ki tudja, a következő könyvemben vajon milyen álruhába bújok...

AmyEvans 2009.11.17. 19:50:10

Kodály szerint mindenkinek van hangja,amivel énekelhet. Szerintem is.

zsebbaratno 2009.11.18. 21:45:26

@AmyEvans: Kivéve, ha valaki néma...;-)
Kodály mellesleg egy istenáldotta zseni volt. Ha nincs szolmizálás és népdal-alapú énekoktatás, akkor örökre bebetonozom magamat a "botfül-fahang-nyávogás" háromszögébe. Viszont Neki és szintén botfülű, ám kitartó szüleimnek köszönhetően nemcsak a zuhany alatt merek olykor dalra fakadni... ;-)

Arwen72 2009.11.18. 23:46:12

Hallgassatok a saját belső hangotokra!
De az saját legyen ne divatmajmolás!
süti beállítások módosítása