Miért félünk a pocaktól?

 2010.03.07. 17:39

„Én nem értem ezeket a nőket! Meg vannak húzatva? – panaszkodott az egyik jóbarátom. – Ha étterembe megyünk, mindegyik salátát legel, akár egy kecske; szénsavmentes ásványvízben lubickol, mint egy ebihal; aztán a végén jön a desszert, és mintha hirtelen mind agyfaló zombikká változnának, akik kizárólag édességgel táplálkoznak. Hosszasan konzultálnak a pincérrel, mintha legalább is az atomnyilatkozatot akarnák aláírni, és gondterhelt arccal töprengenek, vajon banánhajót rendeljenek (mert abban sok a rostanyag), esetleg parfétortát (mert az kevésbé kalóriadús, mint a jégkrém), vagy kérjenek inkább somlói galuskát, hogy aztán egész este azon sopánkodjanak, amiért „bűnöztek”. Agyrém. Félre ne értsd: semmi bajom a desszerttel. Imádom, ha egy nő zabál. Ám könyörgöm: nem lehetne kihagyni a kötelező kertész-salátás rutint? Kezdjük egy rendes pacalpörkölttel, és szó se essék a kalóriákról. Komolyan: hervasztó, hogy minden szombat estémet paranoiás, evészavaros nőkkel kell töltenem. Nincs véletlenül egy facér barátnőd, aki nem számolja a kalóriákat?”
Eltűnődtem: facér barátnőm még csak-csak lenne, na de olyan, aki egészséges viszonyban áll a desszertekkel és salátákkal? Hmmm… azt hiszem, ez éppen olyan merész elképzelés, mint vízibicikliző eszkimókat keresni a Sarkkörön túl. Valami baj van ezzel a pocakkérdéssel. Miért viszolygunk betegesen a zsíroktól, és miért vonzódunk sóvárogva az édességekhez? Miért van annyi kövér ember, ha senki sem akar az lenni? És ha már itt tartunk: mikor vonzóan husi valaki, és mikor undorítóan hájas? Hol húzódik a határvonal az anorexiás csontkollekció, a teltkarcsú Marilyn Monroe és a szabadnapos ogre között?



Oké, kezdjük ott, hogy a Mikulás pocakos, mégis szeretjük. Kockás hassal már nem lenne ugyanaz. Viszont James Bondot sem tudnánk elképzelni csülökcsontot szopogatva, kinyúlt macinaciban, erőteljes sörhassal. A férfiaknál mintha nem számítana olyan sokat, hogy masszívak-e vagy kákabélűek. Különben is: a legtöbb fiú vékonydongájú kamaszkorában, aztán mind elkezd gyúrni, hogy pipaszárlábaikat izmos karokkal ellensúlyozzák, és úgy nézzenek ki, mint egy hormonkezelt szúnyogcsődör. Később persze mind megemberesednek, sőt, harmincas éveikre apuka-pocakot kezdenek ereszteni, de ez a nőket cseppet sem zavarja. Hiszen amíg egy férfi nem néz ki csüngőhasú disznónak, addig semmi gond: a stílus mindent visz. (Akadnak ugyan kivételek: a rengőtokájú sumo birkózók például rendszerint japán szupermodellekkel járnak. Ott ugyanis menő, ha a férfiak bálnazsírt eresztenek…)


De mi van a nőkkel? Mi végigfogyókúrázzuk az életünket, és mégsem vagyunk elégedettek az összképpel. Akármilyen emancipanci is legyen az ember lánya, csak hihetetlen lelkierővel tudja uralni a belékódolt énképzavart. Mindnyájan tudjuk: a csúnya, rossz civilizáció a ludas. És mielőtt elkezdenénk melltartókat égetni, és kihajítanánk a kozmetikusunk telefonszámát, gondoljuk át, miért olyan fontos az imázsunk? Még a legfiúsabb amazon is sokat ad a külsejére, ez tény. Rengeteg energiát felemészt, ha valaki NEM szeretne nőiesen kinézni. Hát, még ha Barbie-babává akar változni…! Szóval akár tetszik, akár nem, az imázs igenis meghatározó dolog. Sorry, de szeretünk szépek lenni. És nem, ezt nem kenhetjük a férfiakra, ugyanis nem miattuk válogatunk olyan sokáig a nappali arckrémek között, nem értük koplalunk és nem a fiúk bűne, hogy annyit költünk ruhára. (Ők többnyire észre sem veszik, mi van rajtunk, hacsak nem húzunk magunkra kukászsákot, illetve ha elég mély a dekoltázsunk.) Hogy miért foglalkoznak a nők annyit a külsejükkel? A válasz egyszerű. Épp azért szeretünk öltözködni, sminkelni, egyszer elegáns, máskor sportos szerelésbe bújni, amiért kislányként ki sem lehetett venni a kezünkből az öltöztetős babánkat vagy az aktuális plüssmackónkat. Fésülgettük, csinosítgattuk, elképzeltük, hogy bálba megy, mint Hamucipőke… szóval játszottunk. Most is ezt tesszük: játszunk. Azt játsszuk, hogy szépek vagyunk, mint Csipkerózsika; csillog a hajunk, mint Hófehérkének, és közben aggodalmaskodva sandítunk tükreinkbe, akárcsak a gonosz mostoha: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” És persze az a fránya tükör mindig azt válaszolja: „Szép vagy, szép vagy, szép királynő, de Scarlett Johansson százszor szebb nálad.” Csoda, hogy komplexusaink lesznek?
Mert hiába írják le ezerszer is a divatlapok, mennyire szexi hurkái vannak Scarlettnek, mi akárhogyan is gúvasztjuk a szemünket, csak egy bosszantóan karcsú, tökéletes bőrű nőt látunk. Nincsen ott semmi pocak! Ehhez képest a tükrünkbe pillantva hervasztó látvány fogad, s mi máris megfogadjuk: holnaptól fogyókúrázunk meg minden.
 

A pszichológusok persze megtalálták a bölcsek kövét: fogadjuk el önmagunkat. Kösz szépen! Ezzel mi is tisztában vagyunk: akik szeretnek, azoknak nem számít az a pár kiló plusz, ugyanis nem a testtömeg-indexünk miatt zártak minket a szívünkbe. Mégis ott motoszkál bennünk a kisördög: nincsen ez így rendben. Le kell fogynunk és kész. Ezzel be is léptünk abba az ördögi körbe, melyből csak egy idegösszeomlással lehet kiszállnunk.
Akkor most zabáljunk nyakló nélkül? Hízzunk teljes lelki nyugalommal hegyomlássá? Na, nem! Az a másik véglet. Az extra méretű ruhák éppen olyan komplexusokat okoznak, mint az XS-es méretűek. Két felesleges kiló: nőies. Öt felesleges kiló: természetes. Tíz felesleges kiló: véleményes. Húsz felesleges kiló: veszedelmes. Mert képzeld csak magad elé! Ez annyi, mint húsz kocka disznózsír… húsz doboz gyümölcslé, kétszáz tábla csokoládé. Durva. Vajon miért cipeli ezt valaki magán? Egy lélekbúvár nyilván disszertálhatna a kórosan kövér emberek lélektanából, de mindenki csak az anorexiásokkal meg az önhánytatókkal van elfoglalva.
Akkor most mi a teendő?
 

A Zsebbarátnő azt ajánlja: először is abba kell hagyni az örökös sopánkodást. Ha zavar az, amit a tükrünk mutat: tehetünk ellene. Ha nem zavar: akkor sem árt csínján bánni azokkal a szalámis zsömlékkel. Egy valamit viszont sose kockáztassunk: a nyilvános nyafogást. Otthon, a fürdőszobai mérlegen állva agonizálhatunk. Kipanaszkodhatjuk magunkat a barátnőinknek, és összefirkálhatjuk a botsáska szupermodellek fotóit kedvenc magazinunkban. Számolhatjuk a kalóriákat, ha kedvünk tartja, sőt, titokban akár zsíros kenyeret is falhatunk. Egyet viszont sose tegyünk: ne traktáljuk a férfiakat azzal, hogy milyen pocsékul nézünk ki. Ne jöjjünk a diétánkkal egy puccos randevún, és ne cseréljünk fogyókúrás recepteket a munkahelyünkön. Ne stresszeljük a fiúnkat a narancsbőrünkkel, és ne méricskéljük a pocakunkat a kirakatok ablaküvegében. Pár kiló pluszt senki sem vesz rajtad észre, csak ha telekürtölöd vele a várost. Szóval legyél szép és tartsd a szád. Még akkor is, ha nem érzed magad csúcsformában. Ugyanis a pocakok és a pacákok nem férnek meg egy csárdában.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebbaratno.blog.hu/api/trackback/id/tr291816695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arwen72 2010.03.08. 17:23:43

A botsáska modellek kora leáldozóban ébresztő!
A másik meg,hogy mindenki olyanná lesz am az apja,és a párja idálja.
Mert hölgyeim lehet felhördülni de párt is úgy keresünk,hogy a lehető legtöbb dologban hasonlítson az apai mintánkhoz!
Főleg havalakinél Cseppentett Méz doktor úr a mérce akkor ez nem is olyan könnyű feeladat.:)))
De azért szerencsére nem lehetetlen.

Nóniusz 2010.03.08. 17:23:43

Hiszitek vagy sem, a pocakok és a pacákok egész jól megférnek ám a csárdában (oké, nem minden pocak és nem minden pacák egyazon csárdában, de ez végülis a nádszál derékra is igaz)! ;)

Arwen72 2010.03.08. 17:23:43

Egyébként,hogy Yoda mestert idézzem:"Tedd vagy ne tedd de ne próbáld!"
Na ez a fogyókúrára meg a körülötte felhalmozott médiahajcihőre fokozottan igaz.
Lehet,hogy Hollywood ezt aakrja diktálni de eddig ahány hús-vér férfit megkérdeztem mind amondó volt:Ne legyen hájpacni de nem is egy vonalzóval óhajt összeölelkezni!

zsebbaratno 2010.03.08. 17:36:45

@Nóniusz: Helyesbítek (hiába, elragadott a hév, és ezek szerint nem voltam világos): a pacákok szeretik a pocakot, de utálják a pocakparát. A megoldás? Együnk bátran gumicukit, de ne simpföljük az úszógumit!

zsebbaratno 2010.03.08. 17:36:46

@Arwen72: Igen, igen. A fiúk azt szeretik, ha egy nő természetes. Ha történetesen természetétől fogva szép valaki: szuper, de nem életbevágóan fontos. Az viszont tény, hogy a karótnyelt kórók szépségindexe egyenesen arányos a rajtuk levő ruhadarabok számával. Minél kevesebb gönc takarja őket, annál kiábrándítóbbak. Kövér lányok: dettó. Kár, hogy a divattervezők úgy álmodják meg a kreációikat, hogy csak a piszkafákon mutassanak jól. Így aztán egy világméretű becsapás áldozataivá válnak a nők. Azt hiszik, csontra kell fogyniuk. A fiúk viszont tudják a dörgést... Néha érdemes igazat adnunk nekik.

Cukota 2010.03.08. 18:02:54

Részemről a kövér emberektől mászom falra. Nem a husikról, hanem az igazán hájasoktól. Biztosan ti is ismertek pár ilyet. Miért van az, hogy valakit "lekövérezni" egyáltalán nem oké, de a "botsáskákat" szidni teljesen rendben van. Nem lehet, hogy az egészet csak az irigység mozgatja?

Arwen72 2010.03.09. 16:06:24

@Cukota: Hehe na ne mesélj nekem,hogy amikor télen még a hetedik réteg ruha alatt is csonttá(még csontabbbá) akarsz fagyni nem jönne jól egy kis zsírtartalék?!
Egyébként meg kockaagy néni:egész'eddig eddig arról papoltunk itt,hogy fogadd el önmagad!
No mindegy vannak reménytelen esetek.:)@Nóniusz:
Jó persze férfit és vadkant mázsa alatt nem jegyzünk ezzel én is egyetértek.:)
@zsebbaratno:
No igen most fog Cukota felhördülni de tutjátok mit már várom........
A pasikban nem árt megbízni már legalábbis a kiszemelt célközönségben.
Arrra aztért vigyázzunk,hogy egy kicsi maardjon önmagunkból is!

AmyEvans 2010.03.09. 16:06:24

Szerintem a pasiknál az a jó,ha izmos de ugyanakkor ha hozzábújunk akkor nem kemény izmokon kell feküdni,hanem apróbb párnákon. Valahogy a nőkénél is így van:legyen vékony lábad és kicsi hasad,de a feneked és a melled szép nagy legyen.

zsebbaratno 2010.03.09. 16:15:56

@AmyEvans: Ó, igen. Kár, hogy a homokóra-alkatra, mely Marilyn Monroe óta nem ment ki a divatból, irtó nehéz megfelelő ruhát találni. Hiába: a konfekciógyártóktól kezdve egészen a Pradáig mindenki azt hiszi, hogy az átlagos nőknek nincsen hasa, nincsen dereka (ja, csípője sem), és a mellét nagyítóval kell keresni, mert máskülönben esélye sincs arra, hogy bepréselje magát az aktuális trendnek megfelelő cuccokba. Ergo: más a divat és más a valóság. És ha már itt tartunk: jobb egy valóságosan pocakos pacák, mint egy szimpla klón. (Mellesleg egyetértek: egy férfi attól is férfias, ha van némi térfogati kiterjedése. Persze nem bukom a sumókra, de ha egy gilisztával akarnék randevúzni, akkor elég lenne humuszt kenni magamra alapozó helyett. És igen, abban is egyetértünk: az izom szükséges extra. De nem az izomagy...)

Nóniusz 2010.03.10. 15:14:35

Oké, helyben vagyunk: tehát mindenki legyen természetes, és vállalja önmagát, de úgy, hogy közben legyen vékony lába és nagy melle, a férfi meg legyen izmos, de persze ne nagyon. Hogy is van ez?

Arwen72 2010.03.10. 15:14:40

@zsebbaratno: Az izom persze,hogy szüksges.
Tudjon átemelni a küszöbön és nem csak egyszer a nászút kezdetén!

zsebbaratno 2010.03.10. 15:22:20

@Nóniusz: Azt hiszem, mindnyájan ugyanarról beszélünk: a tízpontos test reménytelen luxus. De minek is ezen annyit agyalni? És ha már agyalunk, minek nyafogunk? Semmi bajom sem a cingár cérnaszálakkal, sem a megtermett zsírsertésekkel, de akkor nekik se legyen bajuk saját magukkal. (Se velem...) Nem kell a tíz pontra hajtani, mert az összes extra egyetlen járgányban úgysem fér el. Ám a közönséget ismerni kell - azaz önmagunkat. Sosem lesz vékony lábunk? Kit érdekel, ha cserében bármilyen magas hegyet meg tudunk mászni velük? Nem elég izmos álmaink férfija? De legalább van neki elegendő esze, hiszen tudjuk: többet ésszel, mint erővel. Csak tudnunk kell, mire vágyunk, és kész.

Nóniusz 2010.03.11. 18:47:47

@zsebbaratno: Csakhogy miközben a természetességről papolunk, itt a kommentekben is szépen megjelentek az elvárások...

Arwen72 2010.03.11. 18:47:48

@zsebbaratno:
No igen fogadjuk el a saját és mások hét és feles átlagát!De nem ezt bátorkodtam egy szócikkel előbb is fejtegetni.(Legyint.)

zsebbaratno 2010.03.11. 18:51:59

@Nóniusz: Szerintem kellenek az elvárások: nem másokkal, hanem magunkkal szemben. Különben kinyúlt tréningben szambáznánk a munkahelyünkön, és nem hordanánk melltartót. A természetesség sem azt jelenti, hogy bokáig érő lábszőrzetet növesztünk, és kihajítjuk a sminkkészletünket, hanem hogy önmagunk vagyunk. Ha attól érezzük magunkat jól a bőrünkben, hogy csontra fogyunk: ám tegyük. Ha meg szeretjük a pocinkat, akkor ne tegyük. De a további fejtegetést meghagyom Arwennek.

Arwen72 2010.03.15. 10:39:09

Jelen Főnökasszony!
Hm pont ma írta nekem valaki,hogy sose növünk fel csak megtanulunk nyilvános helyen viselkedni.
De a hollywoodi elvárások és a mi hétköznapjaink szerint azért messze nem ugyanaz a természetesség.
Igaza van Zsebbarátnőnek:Magadnak tartozol annyival,hogy ne egy esztétikai inzultus legyen ha belépsz valahová.De a legcsúnyább embert is meg tud szépíteni egy őszinte érdeklődő mosoly.
@Nóniusz: Tudod:Test Lélek és Szellem harmóniája.
Már amennyire ezt emberi minőség meg tudja valósítani.
süti beállítások módosítása